Halálos kimenetelű karambol történt (fotó)

2011. augusztus 26., 09:58

Pénteken reggel 6 óra körül a Nyíregyházát elkerülő 403-as főúton a Nagykállói lehajtó közelében egy személygépkocsi eddig tisztázatlan okból áttért a szembejövő sávba, és összeütközött egy ott haladó kisteherautóval. A személygépkocsit vezető 54 éves váci férfi a helyszínen életét vesztette; utasának és a másik jármű vezetőjének sérüléseiről egyelőre nincs információ – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.


A rendőrség teljes útlezárás mellett folytatja a helyszínelést, a forgalmat elterelik. A közlekedés rendje előre láthatóan délelőtt 9-10 óra körül állhat helyre az érintett szakaszon.

12:41

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

12:03

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.