Hajléktalanok takarítanak a futballszurkolók után

Több milliós kárt okoztak a vandál Sevilla-drukkerek a terézvárosi Liszt Ferenc téren. A takarításból az önkormányzat munkatársai mellett a lakók, a vendéglátósok és még a környékbeli hajléktalanok is kivették a részüket.

2023. június 1., 17:34

Szerző:

„Reggel fél hét óta takarítanak a köztisztasági kollégáink a Liszt téren. A tegnapi munkát folytatják, akkor kb. 100 zsáknyi, két kisteherautónyi szemetet szedtek össze a lakókkal, vendéglátósokkal közösen, miután a focidrukkerek elvonultak. Ma reggel minden járdát lemostak, a padokat, kukákat fertőtlenítették munkatársaink, a matricákat, firkákat eltávolították, és a fákat is megtisztították a vizelettől, ürüléktől” – tette közzé Soproni Tamás polgármester közösségi oldalán. A kerület vezetője a szomszédos Erzsébetváros éa a XVI. kerület fideszes polgármesterének is köszönetet mondott a felkínált segítségért. 

A közzétett fotók szerint a lakók, a vendéglátósok, a helyiek sőt az önkormányzati szolgáltató beszámolója szerint még a környékbeli hajléktalanok példás összefogásnak köszönhetően egy nap alatt sokat javultak az állapotok 

– írja a Népszava

A kerület szerint több millió forintos a kár, amelyet elsősorban a spanyol csapat, a kupát végül elhódító Sevilla drukkerei okozták.

(Kiemelt képünk: Takarítás a Liszt Ferenc téren 2023. június 1-jén. Fotó: Soproni Tamás Facebook.)