Háborús levelek

Az olvasó némileg zavarban van Hencsei Kálmán különös könyvsorozata láttán. Az olvasó, aki tucatnyi kiállításról, tárlatról, szimpóziumról, megemlékezésről és tudományos tanácskozásról tudósított az elmúlt másfél évben, és szekérderéknyi könyvet, emlékiratot, fényképalbumot és honlapot böngészett át, s aki – bár nem győzi hangsúlyozni az első világháború megismerésének fontosságát – kicsit már sokallja a centenáriumi kínban fogant tárgyakat és eseményeket (merthogy most éppen ezekre lehetett pénzt szerezni a központi forrásokból, akár volt hozzá mondandó, akár nem), ámulva nézi ezt a szigorúan magánerős teljesítményt. Hencsei Kálmán láthatóan elég régen él a két huszadik századi háború bűvkörében, a százéves évforduló csak alkalmat nyújt neki, hogy a világ elé lépjen gyűjteménye sajátos bemutatásával. Mert Hencsei Kálmán elsősorban gyűjtő – több előszavában is a népdalgyűjtőkhöz hasonlítja magát, nem is véletlenül –, háborús leveleket, képeslapokat, fényképeket gyűjt (többek között), s e lenyűgöző gyűjtemény lett az alapja a most napvilágot látott könyveknek. Amelyekben hol csak a gyűjteményből válogatott dokumentumokat (levél- és képeslaprészleteket) kapjuk egy-egy vezérszó, vezérmondat irányításával (hogy főképpen miről lesz alább szó), hol egyfajta dramatizált, színjátékszerű feldolgozását az anyagnak, erőteljes szerzői beavatkozással. (De itt is mindig világosan kettéválik a dokumentum és a fiktív szöveg.) Utóbbi megoldás hasznosságáról nem vagyunk mindig meggyőződve – a szerző talán nem bízott a hajdani dokumentumok erejében, érdekességében. Pedig száz vagy hetven év után (merthogy, említettük, a kötetekben keveredik az első és a második világháború dokumentumanyaga) már minden megmaradt, hajdani sor érték: olyan érték méghozzá, melyet kár eltakarni másfajta megoldásokkal.

Akárhogy is, Hencsei Kálmán vállalkozása megsüvegelést érdemel. Aranybányát tárt elénk, melyből – reméljük – egykor értő kezű vájárok mázsás aranyrögöket hoznak felszínre majd.

Jolsvai András