Orbán Viktor szerint Európa a háború felé tart, elzavarná a mostani vezetőket

Orbán Viktort durván foglalkoztatja a háború, hónapok óta visszaemlékezéseket, naplókat olvas, és riasztónak tartja a hasonlóságokat az első és a második világháború előkészítésével.

2024. május 24., 13:05

Szerző:

Ami ma Brüsszelben történik, az a háború hangulati előkészítése, Európa háborúba lépésének kezdete – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor szükségesnek nevezte az ország önvédelmi képességének megerősítését. Emellett elmondta, hónapok óta visszaemlékezéseket, naplókat olvas, és riasztónak tartja a hasonlóságokat az első és a második világháború előkészítésével, akkor a politikusok és a média is elég sokat foglalkozott ezzel.

Úgy látja, a hadseregek megléte szükséges, az nem háborúhoz vezet, annak hiánya vezet a háborúhoz, mert a háborúk oka leggyakrabban a gyengeség. 

A miniszterelnök ezért szükségesnek nevezte a hadsereget, a katonát, a felkészülést, az önvédelmi képesség megerősítését. Közölte, elég nagy baj, hogy Magyarországnak ez hosszú ideig nem volt meg, és most sem teljes még ez a képessége, mert a nemzeti hadserege még nem elég erős, de azon az úton haladnak, hogy megerősödjön.

Orbán Viktor feltette a kérdést, megáll-e Oroszország, ha legyőzi Ukrajnát?  

A kormányfő úgy látja, az orosz hadsereg ma komoly, nehéz háborút vív az ukránokkal, és nem tudja őket legyűrni, tehát ez egy elhúzódó háború. Elmondta, a NATO ereje nem összehasonlítható Ukrajnáéval, hiszen az a százszorosa, de lehet, hogy ezerszerese.

Tehát én nem tartom logikusnak azt a feltételezést, hogy Oroszország, aki Ukrajnával sem tud elbánni, egyszer csak az egész nyugati világot jönne, és hamm, bekapná 

– fogalmazott. Hozzátette, rendkívül csekély annak az esélye, hogy ma bárki meg merjen támadni egy NATO-tagállamot.

Orbán Viktor a rádióinterjúban arról is beszélt, hogy a magyarok azt gondolják: ez az európai választás a háborúról és a békéről szól. Persze a migrációról és a hagyományos családok védelméről is, de most minden más fontos ügy elé odatolakodik a háború kérdése – tette hozzá. A kormányfő figyelmeztetett: könnyen lehet, hogy az utókor azt fogja mondani, ez volt az az európai választás, ahol eldőlt háború és béke kérdése. Hozzátette, nemcsak az európai választás ilyen, hanem a novemberi amerikai is. Megjegyezte azonban azt is, hogy a háború nemcsak szenvedést, hanem profitot is generál a hadiipar és a fegyverkereskedők számára.

Vannak politikusok, akiket meg lehet vásárolni, itt van például a magyar baloldal, amely minden választási kampányban nyugatról kapja a pénzt, amelyet háborúpárti pénzemberek finanszíroznak

– jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, nem csoda, hogy a magyar baloldal – a baloldali szavazók akaratával ellentétben – háborúpárti. Elmondása szerint azt azonban nem érti, hogy nagy európai országok vezetői miért vannak hasonló állásponton.

Az európai élet legsúlyosabb bajai – például a demográfiai hanyatlás vagy a migráció kérdése – gyökerét a háborúkban lelhetjük meg. Orbán szerint ugyanis minden európai háború egy összeurópai polgárháború is, egymást irtják a fehér keresztény emberek. Nem csoda, hogy az európai keresztény világ, amely korábban meghatározó befolyást gyakorolt a világ többi részére és képes volt megvédeni magát a migrációval szemben, erre képtelenné válik. Megjegyezte, azért hiányzik sok tízmillió ember az európai földrészről, mert meghaltak a katonáink a háborúban.

Arra a kérdésre, hogyan lehet felvenni a versenyt a háborúban érdekelt érdekkörrel, a kormányfő azt mondta: a végső mentsvár a nép, azaz az emberek szava, hiszen Európa mégiscsak demokrácia. Ugyanakkor arra is rámutatott:

ha manapság valaki olyasmit csinál, ami jó az embereknek, azt az európai színpadon azonnal populistának minősítik, mert Brüsszelben azt várják el politikusoktól, hogy eszméket képviseljenek.

Hozzátette: magasztos eszmék kellenek, de ezek nem lehetnek fontosabbak, mint maguk az emberek.
Közölte: arra építi Magyarország stratégiáját, hogy a mostani az európai választáson megnő azon embereknek a száma, akik békét akarnak, és nem akarják támogatni a saját kormányaikat abban, hogy tovább meneteljenek a háborúba.

Orbán ezután hangsúlyozta, már azzal is meg lenne elégedve, ha az emberek a szavazataikkal legalább meg tudnák állítani a háborúba sodródás folyamatát. Ugyanakkor úgy vélte, ez csak a munka az egyik fele, mert utána a másikat is el kell végezni, hogy ez megtörténjen Amerikában is, és akkor a nyugati világ talán a szakadék széle előtt meg tud állni.

Orbán Viktor szerint nem egyszerűen felháborító, hanem vérlázító az Európai Bíróság döntése, miszerint Magyarországnak napi hatmillió forintot kell befizetnie Brüsszelnek, amiért nem hajlandó migránsokat befogadni.

Hogy jön ahhoz bárki, hogy megmondja a magyaroknak, hogy kit kell ide beengedni?

– tette hozzá. Szerinte ez lehetetlen, abszolút képtelenség. Hiszen miközben Magyarország védi Európát, és több milliárd eurót elköltött már határvédelemre, Brüsszelből egyszerűen hátba lövik. Erre a magyar miniszterelnök szerint egyetlen válaszunk lehet: el kell zavarnunk az európai vezetőket, akik ilyen döntéseket hoznak.

(Képünk illusztráció. Forrás: Studio_Iris / Pixabay)

09:33

Gyengült péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.