A Hableányt letaroló Viking Sigyn mögötti hajó személyzetének felelősségét is vizsgálja a rendőrség
Október 10-én, 135 nappal, az események után lezárta a nyomozást a rendőrség a május 29-én történt dunai hajóbalesettel kapcsolatban. Magyarország történetének legnagyobb polgári hajókatasztrófáját heten élték túl, 25 dél-koreai turista és a kétfős magyar személyzet életét vesztette, egy dél-koreai nőt még keresnek. Az áldozatok között van a Hableány kapitánya és matróza is, vagyis a Viking Sigyn szállodahajó által letarolt Hableány kétfős személyzete, akik a tragédia bekövetkeztekor a hajón tartózkodtak.
Pál Adrián rendőr ezredes, a BRFK rendőr-főkapitányának bűnügyi helyettese a keddi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a nyomozás során 133 bűnjelet foglaltak le, amelyek - a Hableány hajótestén kívül - másfél köbméternyi mennyiséget tesznek ki. A szemlebizottság 52 órán keresztül szemlézett, 11 ezer oldalnyi nyomozati anyagot készítettek, 109 tanút hallgattak ki, 230 személyt hallgattak meg, 4292 fotót készítettek, valamint 24 tolmácsot vettek igénybe,9 nyelven.
A police.hu-n kedd délelőtt közzétett videó elején az látszik, ahogyan a Hableány utasai beszállnak a sétahajóra:
Pál Adrián újságírói kérdésre azt mondta,
a Viking Sigyn szállodahajó után haladó Viking Idun kapitányának és legénységének felelősségét segítségnyújtás elmulasztása miatt vizsgálják,
de ez külön büntetőeljárásban történik, gyanúsítás pedig még nem történt. A Hableány sétahajót letaroló Viking Sigyn esetében a legénység tagjait nem, csak Jurij C.-t, az ukrán állampolgárságú kapitányt gyanúsították meg, de ugyanúgy megvizsgálták az ő felelősségüket.
A rendőr ezredes azt mondta, hogy az első szakértői vélemény téves feltételezésen alapult, mert az ukrán kapitány nem törölt adatokat a telefonjáról a baleset után. Utóbbit az újabb szakvélemény állapította meg. Jurij C. a vezetői fülkében tartózkodott a baleset bekövetkeztekor. Védekezésképpen azt mondta, egyszerűen nem vette észre, hogy előtte megy egy hajó. A baleset után mintát vettek a gyanúsítottól, de sem alkoholt, sem más tudatmódosító szert nem mutattak ki a szervezetében.
Az utolsó áldozatot a déli szomszédaink segítségével továbbra is keresik, de napról-napra kevesebb az esély arra, hogy megtalálják. Búvárok átvizsgálták a szállodahajó alját és ott nem találtak áldozatot, ezért nem emelték ki a hajót. A műveletet Magyarországon nem, csak Passauban vagy Szlovákiában tudták volna végrehajtani.
Pál Adrián megerősítette azt, amiről másfél hete a 168 Óra írt:
a Hableány magyar kapitányának felelőssége nem merült fel a balesettel kapcsolatban, az pedig irreleváns, hogy hány matróz tartózkodott a Hableány fedélzetén.
Mint azt a birtokunkba jutott kiegészítő szakvélemény alapján megírtuk: a jogszabályok alapján nem egyértelmű, hogy kötelező lett volna a 3 fős személyzet a május 29-én elsüllyedt Hableány sétahajó fedélzetén, de a plusz egy ember hiánya nincs ok-okozati összefüggésben a katasztrófával. A plusz egy matróz sem tudta volna ellensúlyozni az úgynevezett orrsugárkormány hiányát, amelynek egyébként kizárólag, illetve döntően a kikötésnél van szerepe. Ilyen szerkezet nem volt a Hableányon, de ez nem is kötelező. A szakvéleményben az is szerepel, hogy a plusz egy matróz sehogy sem tudta volna pótolni az orrsugárkormányt, de ez nem is feladata.
A Viking Sigyn szállodahajón minden olyan technikai berendezés megvolt, ami biztosította volna azt, hogy a baleset ne történjen meg. A hangjelzés ugyan ki volt kapcsolva, de erre az volt a magyarázat, hogy sok hajó volt a Dunán, ezért a készülék folyamatosan bejelzett volna.
Az, hogy a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésével és segítségnyújtás elmulasztásával (amely a halmazati büntetés szabályai szerint akár 11 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető) is meggyanúsított ukrán kapitány nem észlelte az előtte haladó Hableányt, már az üzeneteiből is kiderül.
„Nem láttam”, „Nem vettem észre”, „Lehet, hogy megütöttem őt, ütköztem vele” - ezeket írta a gyanúsított a testvérének a tragédia után pár órával.
Az ügy iratait október 10-én küldték meg a VI. és VII. kerületi ügyészségnek.