Gyurcsány okos: Orbán fegyverével lő vissza
Gyurcsány Ferenc szerint a miniszterelnök és a kormány gyáva, ha nem meri népszavazásra bocsátani a várhatóan jövőre elkészülő új alkotmányt. A volt kormányfő a Fapados Alapítvány által szombaton rendezett "100 nap – Becsapott Magyarország" című konferencián úgy fogalmazott: a népnek van alkotmánya, amely kéri, követeli a jogot, hogy erre a végső igent ő mondhassa ki.
Gyurcsány Ferenc úgy látja: a következő évek küzdelme a 1989-es és a 2011-es alkotmányt támogatók között lesz. Mint mondta, fel kell készülni a '89-es alkotmányosság megvédésére, amelyhez meg kell teremteni a '89-es demokraták társadalmi és politikai koalícióját, illetve meg kell szervezni az erős elvi és felelős ellenzéki mozgalmat.
Kiemelte: ahhoz, hogy a '89-es demokraták megakadályozhassák a harmadik magyar köztársaságot leváltó rendszerváltást, és ennek a koalíciónak erős és tiszteletreméltó szereplője lehessen az MSZP, a pártban is rendszerváltásra van szükség - írta az MTI. A korábbi pártelnök értékelése szerint, ha ez nem történik meg, akkor félő, hogy túl sokan fogják azt érezni: nincs kire bízni az országot. Legyen olyan párt, amely a felelős ellenzéki szerepet vállalva, majd a felelős kormányzást vállalja - jelentette ki. (Arról, hogy pontosan mire gondolt, nem kívánt nyilatkozni az újságíróknak a rendezvény után.)
Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: azt el tudja fogadni, hogy a jelenlegi alkotmánynak egy-egy megfogalmazása pontosításra szorul. Nézete szerint ugyanakkor biztosan nem szorul pontosításra az, hogy "a szabadság előfeltétel nélküli hitére épül egész közéleti, politikai, társadalmi létezésünk".
Gyurcsány Ferenc álláspontja szerint Orbán Viktor szabadság helyett saját személyének, erkölcsi, politikai meggyőződésének, vallásos hitének, és pártjának uralmát ajánlja az embereknek. A mi politikánk lényegét az ember, az övékét a teremtő isten nagyszerűségéhez vezető út megtalálása jellemzi - hangoztatta.
Úgy vélekedett: az biztos, hogy a Fidesz szavazókat fog veszíteni, hogy azokat ki fogja megnyerni, még bizonytalan. A szocialista politikus közölte: világosabban kell beszélniük, hogy esélyük legyen arra, hogy Magyarország bennük lássa a jövőt. Kiemelte: az emberek érdeke az esetek többségében nem esik egybe az ország érdekével, de ők is, és a mostani kormány is hajlamos jobban meghallani az emberek hangját. Ennek - mint fogalmazott - az a következménye, hogy hatalomra kerülése után minden kormányzópárt azzal szembesül, bármennyire is szeretné az emberek igényeit kielégíteni, kormányon felülírja azokat a haza érdeke.
A szocialista politikus azt mondta, ha többre akarnak jutni, mint az elmúlt húsz évben, akkor olyan ellenzéknek kell lenniük, amely szakít ezzel a nemtelen, gyenge és gyáva hagyománnyal. "Orbán legnagyobb csapdája ugyanaz, ami a mi csapdánk volt 2006-ban" - vélekedett.