A kormány azt szeretné, ha minél több fiatal élne falun

Ezért Osliban például megújították a temető kerítését. 

2020. október 24., 11:47

Szerző:

Vonzóbbá tenné a falusi életet a kormány, mondta el Gyopáros Alpár, a a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Osliban, ahol fejlesztéseket adtak át. Osliban a 2018-as 856 főhöz képest ma 881-en élnek, mondta el Fodor József polgármester, és felsorolta a fejlesztéseket is: a Magyar falu program pályázatainak segítségével újították meg Osliban az óvodaépületet és udvarát, új játszóeszközöket szereztek be, kialakítottak az intézmény mellett egy parkolót, az óvoda körül pedig járdát építettek.

Megújították a helyi Nagymező utca burkolatát, a nemrég felújított orvosi rendelő elé 11 férőhelyes térköves parkolót építettek, a temetőnek pedig három oldalról is megújították a kerítését. Emellett orvosi eszközökre kétszer is sikeresen pályáztak, amivel a helyi gyermek- és felnőtt-háziorvosnak is jobb körülményeket tudnak biztosítani. Hozzátette: a program fejlesztései mellett csapadékvíz-elvezetésre is több mint százmillió forintot nyert a település.

(MTI nyomán)

 

 

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.