Gulyás Gergely betegnek nevezte Greta Thunberget, kitört a felháborodás

2019. szeptember 26., 20:14

Szerző:

A Miniszterelnökséget vezető miniszternek a most csütörtöki Kormányinfőóján sikerült egy kivételesen visszataszító kijelentésre ragadtatnia magát, a világhírű svéd klímavédelmi aktivistáról, az Asperger-szindrómával küzdő 16 éves svéd Greta Thunbergről legalábbis kijelentette, hogy csak egy

beteg kisgyerek, akit felhasználnak egyesek.

Az Asperger-szindróma az autizmus egyik enyhe formája, Gulyás Gergely kijelentésről pedig a hvg.hu megkérdezte az ilyen betegeket segítő Nemzetközi Cseperedő Alapítványt, amelynek az egyik vezetője, Sajó Eszter azt mondta: – Első felindultságomban leginkább azt tudnám mondani, hogy

egy miniszter részéről felháborító arrogancia, hogy ilyen fogalmi tévedést enged meg magának. Egy elterjedt téves szóhasználat, illetve vélekedés, hogy az autizmus betegség,

és ez a fajta tudatlanság elnézhető, ha valaki csak úgy beszélget laikusként az autizmusról. Viszont egy miniszter egy Kormányinfón nem hiszem, hogy kinyilatkoztathat anélkül, hogy a legelemibb dolgoknak utánanézzen.

Greta Thunberg a héten felszólalt az ENSZ nemzetközi klímavédelmi konferenciáján, ahol indulatos beszédben vonta felelősségre a világ politikai vezetőit, amiért 16 évesen neki kell kiállnia a klíma védelmében tett erőfeszítésekért, utána pedig kiderült, hogy alternatív Nobel-díjat kap.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.