Megvannak az engedélyek, kezdődhet a gellérthegyi sikló építése

A korábbi hatástanulmányokban „negatív táji hatásokról” tartottak, de most már nem.

2021. november 24., 14:49

Szerző:

Megkapta a legfontosabb, környezetvédelmi engedélyt a gellérthegyi sikló kivitelezője, ezzel megnyílt az út a beruházás megkezdése előtt, írja a Népszava. A lap információi szerint az eljárásba senki nem jelentkezett be ügyfélként, és nem is támasztottak ellenvetést. Mindösszesen annyi feltételt szabtak a beruházó Rác Sikló Kft.-nek, hogy a felső állomás épületét a „táji háttér színvilágához és anyagaihoz történő minél teljesebb illeszkedéssel” valósítsák meg.

A döntéshozókat nem zavarta a környezetvédelmi hatástanulmány, mely szerint a sikló „jelentősen megváltozik a gellérthegyi tájkép és a történelmi belvárosból is látható lesz”. A projektre a katasztrófavédelem, az örökségvédelmi és természetvédelmi hatóság, valamint a területért felelős Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság is rábólintott. A környezetvédelmi hatóság pedig tényleg mindent megtett: többször is hiánypótlásra volt szükség a dokumentumokban, valamint megkérdezte az illetékes budavári önkormányzatot, a szakhatóságokat is, de semelyik szerv nem ellenkezett. Az engedélyben azonban szó sem esik a korábbi hatástanulmányokban emlegetett „negatív táji hatásokról”. 

A sikló nyomvonala a Hegyalja út és a Citadella között húzódik, amelynek nagy része közpark. Az alsó állomás közvetlenül a Rác fürdő mellett épülne meg, ahonnan egy 100 méter hosszú alagútban futna.

(Kiemelt kép: A Gellért-hegyi sikló látványterve Fotó: Pottyondy Péter / Tóth Balázs / Miklós Zsófia / KÖZTI Zrt.)