Fosztogatás és osztogatás

- A kormány szerint Magyarországon nincs válság. Én inkább a tényeket sorolom: múlt évben a munkanélküliség 10 százalék felett volt, a 25 éven aluliak 30 százalékának nem volt munkája, a beruházási ráta 16 százalék, ennél a görög is jóval magasabb. Tavaly recesszióban volt a gazdaság, idén talán stagnálhat. Valóban nincs krízis itthon?

Ádám Zoltán: Ez nem magyar sajátosság, egész Európát elérte a 2008-as válság második hulláma, amely egy-két éve tart. Persze tagadhatatlan: Magyarország rosszabbul teljesít, mint a többi ország.

Kákosy Csaba: Egyetértek: a hazai krízist nem lehet önmagában elemezni. Hiszen még az európai éllovas Németország is növekedési bizonytalansággal küzd. Az is igaz: Magyarország jobban lecsúszott, mint más államok.

– De csupán a válság miatt?

K. Cs.: Nem. A mostani kormányzat egyértelműen felerősítette a negatív folyamatokat. A recesszió hatására a reálkeresetek is 3,5 százalékkal csökkentek. És nem látszik kiút. Nagyobb baj, hogy még megoldáskeresés sem.

– Erre azt mondja a kormányzat: mivel a külső környezet várhatóan élénkül idén, ez felhúzza a magyar gazdaságot is. Vagyis várni kell. Tényleg?

Á. Z.: Ha pusztán külső, konjunkturális válságról lenne szó, akkor sem a nyugodt kivárás a megoldás. Dél-Európában elhúzódó, masszív recesszió várható. Miközben a magyar kormány Szlovákiával egy csoportba sorol minket, nem lehetetlen, hogy mi inkább a „déli blokkhoz” tartozunk. Azaz: nem rántanak-e minket is magukkal. Másrészt: még ha a gazdasági szerkezet elégséges lenne is a talpon maradáshoz, a jelenlegi gazdaságpolitika hosszú távon ellehetetleníti a növekedést.

K. Cs.: A kétharmados parlamenti felhatalmazással valódi lehetőség nyílt a kormány előtt a szerkezeti problémák kezelésére. Nem éltek ezzel, sőt! Az eltelt tizenöt évben két lényeges reformkísérlet történt: elindult a felsőoktatás átalakítása, és kialakult
a magán-nyugdíjpénztári rendszer. Egyik sem köthető Orbán Viktor kormányához. Utóbbit egy tollvonással tönkretették 2010 után. És nem véletlenül ilyen alacsony a beruházási ráta: a multik és a hazai kkv-k is elveszítették a jövőképüket. Továbbra is teljesen kiszámíthatatlan a gazdaságpolitika.

– Múlt héten a kormány benyújtotta Brüsszelnek a konvergenciaprogramot. Mindegyik gazdaságkutató intézet legalább 150-200 milliárdos kiigazítással számol a költségvetési kockázatok és a stagnáló gazdaság miatt. Ehhez képest Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közölte: nem lesz szükség kiigazításra. Lehetséges ez?

Á. Z.: Valószínűleg nem. Mindig feszített a költségvetés ott, ahol nincs érdemi növekedés. A kormány 2013-ra 0,7 százalékos növekedést prognosztizált, ami még mindig túl optimista becslés – ráadásul semmiképp sem nevezhető érdemi növekedésnek. Nagyarányú kiigazításokra kényszerültek 2011-ben és 2012-ben is, és idén ugyancsak szükség lehet korrekcióra. Igaz, tavaly valóban páratlanul alacsony deficittel zárt az államháztartás – „történelmi összevetésben” is.

– Érdemes ilyen áron ennyire alacsonyan tartani a deficitet?

K. Cs.: Az alacsony hiánycél az egyetlen – mondjuk úgy – „ortodox” eredménye a kormánynak.

– De én arra gondolok: a hiány öncélú leszorítása ellehetetleníti a gazdaságélénkítést.

K. Cs.: Igaza van. Ennek csak akkor lenne értelme, ha ezt az értéket fenntartható intézkedésekkel alátámasztanák. Minden gazdaságpolitika legfontosabb célja, hogy segítse a növekedést és az életszínvonal emelkedését. Amíg ennek az eszközeit képtelen előteremteni a kormány, az alacsony hiánycél pirruszi győzelem. Illetve: zsugorodó gazdaságban, csökkenő életszínvonal mellett a mesterséges leszorítás inkább hazardírozás.

– Miért vállalja a kockázatot a kormány?

K. Cs.: Ki akarnak kerülni a túlzottdeficit-eljárás alól. Azt gondolják: Brüsszelt előbb-utóbb meggyőzi ez a példátlanul alacsony deficit.

– Jól gondolják?

Á. Z.: Nagyon rossz a hírünk Brüsszelben. Úgyhogy minden magyar kormányzati megnyilvánulást fenntartásokkal fogadnak. Már túl sok olyan intézkedés volt, amely nyíltan szembement az E- gazdasági és politikai normáival. Ezért a mi gazdaságpolitikánkat alaposabban vizsgálják, felkészülvén arra is, hogy valami elfogadhatatlant vagy váratlant találnak benne. Egyébként a büdzsé bevételi oldala eléggé épít azokra a válságadókra, amelyeknek a megváltoztatására már többször javaslatot tett az unió. A túlzottdeficit-eljárás elbírálásakor nyilván az is szempont lesz, hogy az E- ajánlásait figyelmen kívül hagyta a magyar kormány. Hozzáteszem: a különadók lefojtják a növekedést, hiszen visszafogják a legfontosabb gazdasági szereplők teljesítményét. Kizárólag rövid távú elképzelések vannak a fogyasztás és így a gazdaság élénkítésére. Ilyen például a rezsicsökkentés.

– A rezsicsökkentés miért élénkítené a fogyasztást?

Á. Z.: A közgazdasági logika szerint valamelyest mindenképp segít. Hiszen több pénz marad a lakosságnál.

– Csakhogy azt nem feltétlenül fogyasztásra költik. Épp a kapkodó, kiszámíthatatlan politika következménye: ha akár egyetlen forint marad is a lakosságnál, inkább félreteszik. Felmérések szerint soha ilyen magas nem volt a megtakarítási hajlandóság Magyarországon.

Á. Z.: Nyilván nem fog mindenki többet fogyasztani, de ez makroszinten lendíthet a gazdaság teljesítményén. A kiskereskedelmi adatok már most minimális javulást mutatnak, ahogy a fogyasztói bizalmi index is. De számomra is a fenntarthatóság az igazi kérdés. És az energiaárak mesterséges leszorítása hosszú távon nem megoldás.

K. Cs.: Nem nehéz kitalálni, mire készül a kormányzat a négyéves ciklus végére: három év fosztogatás után egy év osztogatás jöhet. Miközben azért a vállalati „ingyenhitel”, a lakossági rezsicsökkentés meg a hasonló intézkedések mögött az is látszik:
a kormány kétségbeesetten próbálja beindítani a növekedést, s tényleg e lépésektől várja a fogyasztás és a beruházások élénkülését. De én is azt gondolom: a többség inkább a jövedelmi helyzetében keletkező lyukak foltozására költi majd a rezsicsökkentéssel nyert pluszpénzt. Például kifizeti a sárgacsekk-adót.

Á. Z.: Ennél is nagyobb baj, ha a kormányzat direktívák útján jelöli ki a piaci árakat...

K. Cs.: Innen már csak egy lépés a húszforintos fagyi és az ötvenfilléres zsemle. Kellő nyomással ez is kierőszakolható, a pékek és a cégtulajdonosok pedig oldják meg, gazdálkodják ki az irreálisan alacsony árakat.

Á. Z.: Ez a tervgazdaság logikája, aminek alapján ma nem vennék fel Magyarországot az Európai Unióba.

K. Cs.: Igen, ilyen a szocialista és az államkapitalista diktatúrák logikája.

A teljes hangfelvételt