Több fizetett szabadnapot az apáknak!

Egy 2019-ben született uniós irányelv szerint a jelenleginél több fizetett szabadnap járna az apáknak a gyerek születése után, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) keddi közleményében felszólítja a kormányt, hogy a Munka törvénykönyve megfelelő módosításával garantálja az apáknak a mostani 5 helyett a legalább 10 fizetett szabadnapot.

2022. augusztus 2., 14:29

Szerző:

Az érdekképviselet szerint a kormány nem foglalkozott az üggyel. Annak ellenére, hogy a három évvel ezelőtt született irányelv kidolgozásában magyar szakértők is részt vettek, és a bevezetésre kitűzött határidő 2022. augusztus 2. volt – tették hozzá. A szakszervezeti szövetség jelezte: nem először követeli a Munka törvénykönyve megfelelő módosítását, az apanapok számának duplájára emelést, de eddig hiába. Jelezték, hogy Ausztriában az elsők között reagáltak az uniós elvárásra, és nem 10, hanem 30 napot biztosítanak az apáknak. Magyarország az 5 nappal a sor végén áll - jegyezték meg.

„A szomszédban a négyhetes apaszabadságot az egynemű szülők, a nem vérszerinti szülők és a nevelőszülők is igénybe vehetik. Ez idő alatt az apák védettek, vagyis nem lehet őket elbocsátani a munkahelyükről. Ez a védettség nálunk mindössze öt napig tart” – fogalmazott a MASZSZ.

A szakszervezeti szövetség felkéri a kormányt: ha már segítette az egységes nemzetközi irányelv kialakítását, vegye komolyan azt és mielőbb intézkedjen annak ratifikálásáról is - olvasható a MASZSZ közleményében.

(Kiemelt fotó: Kóczon Miklós tartja kezében újszülött kisfiát, Kóczon Leventét a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház Gyermekosztályának újszülött részlegén 2017. július 25-én. MTI Fotó: Balázs Attila)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.