Fidesz: a győzelmi gépezet

Rend, fegyelem. Diadal, de semmi léha táncikálás. Az Aranytíz művelődési központban berendezett fideszes eredményváró főhadiszállás vasárnap este punktumos gépezetként működik. Az Arany János utca megfelelő szakaszát szinte hermetikusan lezárták, akinek engedélye van belépni, azt három méterenként ellenőrizik. Az újságírókkal megkerültetik a háztömböt, hogy hátulról érkezzenek ugyanoda, mint a fontos emberek, de közben tanulják a mórest. Barát József riportja.

2010. október 4., 09:07

Itt ridegtartás van. A kék újságírói csuklószalag csak a sajtóközpontba jó és a földszint elkerített részére, ahonnan némi tülekedés árán majd fotografálni lehet a nyilatkozó, sőt megnyilatkozó győzteseket. Csak semmi kérdezés! A kordonnal leválasztott szellősebb részen a narancsbelépős celebek mutatják magukat egymásnak és az újságíróknak. Itt beszélget majd Balázs Péter színművész a kremlinológus Gereben Ágnessel, miközben vágyódó pillantásokat vet a kamerákra. Mága Zoltán nem annyira szemérmes, ő előre megrendeli a fotót, majd feltűnik Pintér belügyminiszterrel: most tessék fényképfelvételezni! A kívül hagyott szakmát kissé lekezelő együttérzéssel figyelik a bentfentes újdondászok, köztük az állítólag közszolgálativá lényegült, de narancsbelépős Halász Zsuzsa.

A sajtóközpontban egy fia szék sincs. Hogy akad, akinek itt kell számítógépbe írnia tudósítását? Nagy ügy! Hemingway is állva írt! A tévéseknek szánt termecskében méterenként más stáb dolgozik: Rogán Antalnak kerülgetnie kell a statívok lábát, a kábeleket, ahogy egyik székből a másikba vándorol: úgy körbenyilatkozza a termet, hogy szinte saját magával jön szembe. Szijjártóra reagál, aki napindító sajtónyilatkozatában mondta: a mostani voksolás a kormány teljesítményének értékeléséről szól. Az alacsony részvételt firtató kérdésekre Rogán úgy felel: az elégedetlenek biztos elmentek szavazni, ami csak értékesebbé teszi a Fidesz számára kedvező végeredményt. Akinek nem jut az V. kerületi polgármesterből, azt Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár igazítja el: igen, azért maradtak olyan sokan otthon, mert nagyon is elégedettek a Fidesz eddigi munkájával. Illés a 168 Órának azt is kifejti, hogy nincsen abban semmi rossz, hogy a Fidesz az idén a községi függetlenek posztját is megkívánta: minél kisebb egy település annál kiszolgáltatottabbak az emberek a helyi kiskirályoknak. Ezen a függésen oldhat a pártpolitika vezérelt szavazás. És igen: lehet majd úgy adni az embereknek, hogy nem velük fizettetik meg az árát: majd a nagy gazdasági erőcsoportok állják a ceh egy részét, a többi pedig összejön, ha megszűnik a pazarlás és a lopkodás. A rögtönzött interjú után udvariasan kitérő feleletet adunk az Indexnek arra a kérdésére, hogy akkor most jól meggyőzött-e minket az államtitkár.

Az utcai ünneplésre elkerített téren, az Egészségügyi Minisztérium parkolójában kivetítő, rögtönzött színpad, lacipecsenye és punnyadás van. Mire számítok? Arra, hogy legalább a lelkem megint jobb lesz egy kicsit a Fidesz-győzelem után, mondja Zoltán a 41 éves technikus, miközben fázósan majszolja a kolbászt. Most már minden jobb lesz, hogy mindenhonnan elmennek a kommunisták, bizakodik egy 70 esztendős asszony, aki 34 éves mongoloid fiával és táblát tartó barátnőjével érkezett: hátha láthatja a Viktort. Hát, ehhez a jelenlévő keveseknek hozniuk kellett volna fejenként még tizenöt embert.

Visszamegyünk melegedni a sajtóközpontba: megszolgáltunk egy kis harapnivalót is. Persze a Fideszben nincsen sem ingyenebéd, sem ingyenpogi. Egy pohár bubis víz 200 forint, bécsis zsemle 450. Ennyibe kerül a vipeknek is? – kérdezzük. A többi büfében más jellegű kiszolgálás van, feleli a derék vendéglátós.

Jönnek az eredmények, Orbán már fogalmazhatja végkövetkeztetését: „húsz éve a magyarok egységesek voltak abban, hogy mit nem akartak, ma arra is választ adtak, hogy mit akarnak.” Nos, ez a mondat alighanem csak erősíti a tételt, hogy az önkormányzati választások eredményét hagyományosan könnyű úgy értelmezni, ahogyan az értékelő úri kedve tartja. Hiszen a választók idén is inkább nemet mondtak, mint igent arra, amit tavasszal sem sejtettek még és most sem álmodnak a jövőre. De azért tartsuk biztató jelnek: Tarlós nem csak abban ígért új korszakot, hogy másképpen kezeik majd a közpénzeket, hanem abban is, hogy emberszámba, politikusszámba veszik majd az ellenzéket. Az új Fidesz-érában ez igazán innovatív kezdeményezés.

Még nincs este 11 óra, amikor szétszéled az eredményváró közönsége. Szinte üres téren szedelőzködnek a kivetítő előtt a büfések: nekik nagy bukta volt ez az este. Az Arany János utcai metró állomás körül minden kihalt. Csak az egykori telefonfülkék helyén van némi mocorgás. Itt összebújva próbál aludni három hajléktalan, de nehéz az álmuk – számukra is új korszak köszönt be.