A bezárt Központ tulajdonosa: Az önkormányzat eddig is vegzált minket

Január 22-én pénteken a rendőrség bezáratta a Madách téren lévő Központ nevű vendéglátóhelyet a védelmi intézkedések megszegése miatt. Fiala János a Központ egyik tulajdonosával, Papp Lászlóval beszélgetett a Keljfeljancsiban.

2021. január 27., 09:45

Szerző:

A Központ egy barátságos, családias vendéglátóhely, nem túl nagy, 120 négyzetméter, és egy pici teraszrésszel is rendelkezik. Múlt pénteken a rendőrök azért záratták be hatvan napra a helyet, mert este hat óra után szeszesitallal szolgálták ki a sorbanállókat. Ezenkívül félmillió forint bírsággal is sújtották a Központot.

Alapvetően ez a kis hely saját törzsvendégekkel, visszajáró vendégkörrel rendelkezik, a bulinegyednek épphogy csak a szélére esik. Papp László elmondta, hogy főként a kreatív, filmes szakmában dolgozó fiatalok tartoznak a vendégeik közé, és a hely napközben coworking space-ként is üzemel. Ez annyit tesz, hogy nyitva vannak reggel 8-tól, jönnek a fiatalok, felnyitják a laptopot és meetingelnek, projekteken dolgoznak.

Papp szerint az elmúlt péntek eseményei egy hosszabb folyamat eredménye. Az önkormányzat folyamatosan vegzálta őket, és ez egy „elhibázott szemlélet”: a főváros zajszennyezése nem a Madách téren üzemelő kis helyektől súlyos, hanem a bulinegyedben parádézó külföldiektől.

Papp László azt is elmondta, hogy nagyon nehéz időszakon vannak túl, az elmúlt egy évben összesen körülbelül 2-3 hónap volt, amikor nyitva tudtak lenni. Több sérelmük is van az üggyel kapcsolatban. Egyrészt, a Központ tavasszal elsők között, önként zárt be, mivel felelősségüknek érezték a vendégeik biztonságát. Ehhez képest a jelenlegi lázadó szerepet nagyon furcsának tartják. Másrészt, a tavasszal a kormánytól megigényelt támogatást a személyzet bérének kiegészítésére még mindig nem kapták meg, és ezzel nincsenek egyedül.

Fiala János többek között arról is kérdezte a fiatal vállalkozót, hogy milyen költségei vannak egy ilyen hely fenntartásának akkor, amikor lényegében nem működik, vagy hogy milyen anyagi juttatást tudtak nyújtani a személyzetnek az elmúlt egy évben, ha ők maguk támogatás nélkül maradtak. Erre Papp azt válaszolta, hogy „Ez nem egy főnökökből és alkalmazottakból álló hely, hanem egy nagy család. A tavaszi lezáráskor mi, tulajdonosok a tartalékainkból adtunk pénzt a személyzetnek.”

Mivel sok kérdés maradt még megválaszolatlanul, Fiala János és Papp László a Keljfeljancsi csütörtöki adásában folytatják a beszélgetést a vendéglátás és a vendéglátóhelyek jelenlegi helyzetéről.

A teljes adást itt hallgathatja vissza:

 

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.