Ferenc pisztollyal a kezében tért vissza a műhelyből, és a fürdőszobában fejbe lőtte a volt feleségét

2019. június 20., 13:44

Szerző:

Fejbe lőtte volt feleségét az az érdi férfi, akinek letartóztatására csütörtökön tett indítványt a Pest Megyei Főügyészség.

F. Ferenc és és volt felesége közös házban éltek, de évek óta rossz volt a kapcsolatuk. Június 16-án már korán reggel összevesztek. Ferenc dühbe gurult, elment a műhelybe, ahonnan egy szekrénytáras pisztollyal tért vissza. Az asszony éppen a fürdőben volt, amikor Ferenc odalépett mellé és oldalról fejbe lőtte. a férfi a gyilkosság után autóba ült és a fegyverrel együtt elviharzott otthonról. A holttestre aznap este az áldozat lánya talált rá, ő értesítette a rendőrséget is. Ferencet a közeli Tárnokon fogták el. 

Az emberölés bűntettével gyanúsított férfi szökésének, elrejtőzésének veszélye a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya és a bűncselekmény elkövetése után tanúsított magatartása miatt fennáll. A bűncselekmény jellege és az elkövetés körülményei a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését indokolják.

A férfit Tárnokon kapták el
Fotó: police.hu