Fenyő Miklós Csókkirályát játszották a legtöbbször a magyar közönségnek tavaly

2020. július 3., 13:01

Szerző:

Rekordszámú könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak országszerte az Artisjus statisztikái szerint tavaly.

A 2019-es koncertekért 762 millió forint jogdíjat fizetett ki 9654 magyar szerzőnek a jogkezelő

– közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület pénteken az MTI-vel.

A rendezvényszervezők által beküldött listák szerint a tavalyi könnyűzenei koncerteken a megszólaló dalok mintegy 80 százaléka magyar szerzemény volt, és a komolyzenei rendezvényeken is többségben hazai művek hangzottak el (64 százalék).

 

Az öt legtöbbször játszott szerzemény között egy a hatvanas, egy a hetvenes, kettő a nyolcvanas években született, és csak egy van, ami 2000 utáni. A 2019-es élőzenei koncertek legtöbbet játszott zenei produkciója a Hungária együttes slágere, a Csókkirály volt (zene és szöveg: Fenyő Miklós), ezt követte az egykori házibulik himnusza, a Csavard fel a szőnyeget (zene: Fenyő Miklós, szöveg: S. Nagy István).

A dobogó harmadik helyére Máté Péter és S. Nagy István Azért vannak a jóbarátok című örökzöldje került. Negyedik a sorban a Magna Cum Laude 2009-es Pálinka dala (zene: Szabó Tibor, Mező Mihály, szöveg: Kara Mihály), az ötödik helyen a Beatrice Azok a boldog szép napok című száma áll (zene: Hirlemann Bertalan, szöveg: Nagy Feró).