Felmentette a kétfarkúakat az Alkotmánybíróság, a járdafestés nem szabálysértés
Nem követtek el szabálysértést a Magyar Kétfarkú Kutya Párt aktivitái – „passzivistái” – azzal, hogy Szombathelyen színesre festettek egy repedezett járdaszakaszt - írja a 24.hu.

A két éve húzódó ügynek ezzel vége, a kétfarkúak azért festettek, hogy felhívják a figyelmet a járda borzalmas állapotára. Az ügy akkor kezdődött, amikor 2017 nyarán a Szombathelyi Járásbíróság helyben hagyta a Vas megyei Kormányhivatal korábbi döntését, miszerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) aktivistái a szombathelyi járdafestési akciójukkal köztisztasági szabálysértést követtek el.
A kétfarkúak emiatt az Alkotmánybírósághoz fordultak, a beadványukban pedig arra hivatkoztak, hogy a végzés sérti az Alaptörvénybe foglalt szólásszabadságukat, a művészeti alkotás szabadságához való jogukat. és amúgy is, olyan festéket használtak, hogy a járda állaga nem sérülhetett.
Az Alkotmánybíróság helyt adott ennek az érvelésnerk, és felmentette a kétfarkúakat a szabálysértés vádja alól. Az erről szóló határozatban az is szerepel:
„Fontos kiemelni, hogy egy repedezett járdaszakasz kiszínezése inkább derültséget okoz a járókelőkben, és így a cselekmény megítélésekor az eljáró szervek józan humorérzékére is szükség van.”
A kétfarkúak még 2016 nyarán a Józsefvárosban kezdték el felhívni a figyelmet járdafestéssel az utak állapotára. Bár a szegedi városvezetés kapcsolt,és leaszfaltoztatta azokat a járdarészeket, amelyeknek a repedéseit a párt aktivistái kifestették, 2018 májusában, a budapesti József utcában légkalapáccsal és csákánnyal verték szét a színes járdát.
A járdafestés egyébként a négyszín-elmélet bizonyítása is. Eszerint négy különböző szín felhasználásával egy több régióra osztott síkot ki lehet színezni úgy, hogy ne legyen két egyforma színű szomszédos régió.