FélLMP

- Nem sokkal a pártszakadás bejelentése után beszélgetünk. Mindenki felszabadult?

– Dehogy. Az LMP az életünk része volt. Nem akarok nyálas lenni, de tényleg becsülöm a társaságnak azt a felét is, amelyikkel nem értek egyet. Nagy értéknek tartom azt, amit létrehoztunk, és rossz érzés, hogy ez ebben a formában nem fog létezni a jövőben.

– Vagyis: az LMP élt négy évet.

– Nem a politikai víziók különbsége miatt született ez a döntés. Egy aljasság, a Fidesz-féle választási rendszer szedett szét minket. Ebből mi levontuk a gyakorlati következtetéseket, az LMP másik fele viszont azt mondja, a párt eredeti missziója nem engedi, hogy ezeket érvényesítsük. Tisztelem ezt a véleményt, és ez a nézetkülönbség normális körülmények között nem is lenne ok a szakításra. De létfontosságú elkerülni, hogy a mostani rezsim törekvéseire egy választás ráüsse a bélyeget: jól, van fiúk, csináljátok tovább. Így lesz egy választási stratégiai kérdésből lelkiismereti. A jórészt közös tartalmi vízió megvalósítása szerintünk azzal kezdődik, hogy helyre kell állítani az ország alkotmányos kultúráját és a tisztességes politikai versenyt.

– Övön aluli ütéseket adtak-kaptak a szemben állók. Mintha az lett volna a kérdés, ki a nagyobb áruló. Jellemző, hogy egy delegált a platformisták javaslataihoz gegnek szánt módosítókat nyújtott be. Például: a különutas stratégia korábbi elfogadóit az új irány értelmében „le kell köpni vagy pofon vágni”, tisztújításon ezután csak a „Hazafias Platfront” jelöltjei indulhatnak.

– Ezeket most hallom először. Talán az immunrendszerem megvéd: csak az értelmes véleményeket hallom meg a sajátjaimtól.

– Schiffer András szerint csak olyan politikai erőnek lehet szándéka az LMP „bedöntése”, amely 2010-ben kiesett a parlamentből, és most a pártot használja fel arra, hogy visszakapaszkodjon.

– Nem fair mondat, de ettől még nem tartom rossz embernek Andrást. Amikor a parlamentben a liberális jogállamért kellett küzdeni, a harc kiemelkedő alakja volt.

– Ilyen hangulatban hogyan működne a „két párt egy frakcióban”-képlet?

– Nem biztos, hogy jó megoldás, de nem eleve reménytelen. A közpolitikai kérdések kilencven százalékában egyetértünk, és a parlamenti munka nagy része ebből áll.

– Lesz egy új baloldali párt, a társadalmi igazságosság, a szolidaritás jelszavával. Tele ilyennel a padlás.

– Nem tudom, mondhatjuk-e ezt egy olyan országban, ahol majdnem másfél évtizedig úgy volt gazdasági növekedés, hogy a foglalkoztatás alig bővült. Nekünk van a legigazságtalanabb oktatási rendszerünk. Vannak vidéki városok, ahova csak bombatölcsérnyi lyukakon keresztül lehet eljutni, és odaérve a kilencvenes évekből származó moziplakátok fityegnek a rég bezárt mozi ajtajáról. Magyarország igazságtalan hely lett, többek között azért, mert akik azt mondták magukról, hogy baloldaliak, szerintem nem voltak azok. A baloldaliság szitokszó lett, holott hatalmas felkiáltójellel kellene követelni, hogy végre valaki baloldali javaslatot tegyen az asztalra. Az LMP 2010-es választási programja ilyen volt.

– A platformisták közül sokan azt mondták, a párt jobbra tart, emlegetik a Horthy-szobrok – állítólag – felvetődött támogatását.

– Valaki, aki nem is tagja a pártnak, írt ilyesmit, ami felkerült a párt intranetjére. Más meg feltehetőleg nyomott egy copy-pastet, és elküldte – igen felelőtlenül – e-mailben az újságíró ismerősének, aki úgy érezte, ez sztori. Holott semmit nem mond arról, hogy mit gondolnak az LMP-sek. Ilyen szimpátiával nem vádolhatók a platformmal szemben állók.

– És azzal igen, hogy szeretnék lecserélni a szavazótábort? Mondjuk, miképp ’93-ban a Fidesz tette?

– Az LMP-ben mindkét fél annak a szavazónak akart kínálatot nyújtani, aki elzavarná a kormányt, de nem szeretné, ha a 2010 előtti domináns kétpólusú pártrendszer térne vissza. A mostani többség ehhez még hozzáteszi, hogy választási együttműködésbe nem megy bele a szocialistákkal – nyilván vannak szavazók, akik ezzel értenek egyet. Szurkolok, hogy sikerüljön összegyűjteni őket. Valójában az LMP eleve ambiciózus vállalkozás volt, mert már az induláskor is heterogén társaságból állt. A párton belül próbáltunk összhangot teremteni a liberális, a baloldali és a konzervatív hagyományból érvényesnek vélt és egymásnak ellent nem mondó szempontok között.

– Ez tűnt kifelé katyvasznak.

– Megértem. De a politikai nyilvánosság szeret egyszerű kategóriákban gondolkodni, noha a világ bonyolult. A különböző politikai múltú LMP-sek szót tudtak érteni egymással. Például Elek Istvánnal másfél évig voltunk a frakció politikai tanácsadói, és nem akadt olyan fontos politikai kérdés, amelyben ne ugyanazt mondtuk volna. A demokratikus kultúrát zsigeri megosztottságából talán nem az fogja megváltani, ha egy szervezet saját magán belül próbálja megvalósítani a kulturális jobb és bal közötti párbeszédet. Megpróbáltuk a mi kis laboratóriumunkban, de az igazi megoldás az volna, ha lenne az alkotmányosság iránt elkötelezett jobb- és baloldal, és az alapkérdéseket illetően számíthatnának egymásra.

– Amikor novemberben lemondott a tanácsadásról, már tudta, hogy ez lesz a vége?

– Azt igen, hogy az akkor elfogadott stratégia végrehajtásában nem tudok részt venni.

– Beszáll az új pártba?

– Azt hiszem, igen.

– Hol látja ideális esetben az új alakulatot másfél év múlva?

– Arra fogunk törekedni, hogy az ellenzéki térfél szocialistákon kívüli részében létrehozzunk egy olyan együttműködést, amely erejét és minőségét tekintve alkalmas arra, hogy ne csak a kormányváltáshoz járuljon hozzá, hanem a megújuláshoz is. Azt szeretném, ha létrejönne egy olyan választási szövetség, amely közös listán indul, de nem a szocialistákkal.

– Kétpólusú ellenzék?

– Igen. De tudjuk, hogy a választási rendszer miatt az egyéni körzetekben együtt kell működni a szocialistákkal is. Ezt kényszerből megtesszük, de nem hallgatunk arról: tevékenységük masszívan kellett ahhoz, hogy a mostani rezsim szárba szökkenhessen. Fontos, hogy ne legyen olyan hangulat, mintha ez a formáció a szocik segédcsapata volna. Minimum egy súlycsoportban kell lenni velük.

– Megint ambiciózus.

– És jó lenne, ha erre az együttműködésre jó szívvel szavaznának olyan jobbközép támogatók is, akiknek fontos az alkotmányosság. Azt se tartanám rossznak, ha Sólyom László azt tudná mondani: rendben van ez a csapat.

– Miért szavazna oda egy jobboldali?

– Az alkotmányosság helyreállításában sokkal tágabb egyetértés lehet, mint közpolitikai stratégiákban. El tudom képzelni, hogy a választási szövetség programja az alkotmányosság és a politikai verseny helyreállításán kívül a szociális katasztrófa elkerülésére és a gazdaságpolitikai normalitás megteremtésére szorítkozzon. Ezután, mondjuk két év múlva, újraindulhat a politikai verseny.

– Annyi idő elég a szociális katasztrófa elkerülésére?

– Ha van rá akarat, a legszükségesebb teendőkre forrás is lesz.

– És az új pártra pénz, paripa, fegyver?

– Egyszer már megmutattuk, hogy elegendő elszántsággal három jancsiszögből és két ív csomagolópapírból is lehet parlamenti pártot hajtogatni. A logisztikai feladat sem akkora, mint 2010-ben. Persze az akkori sikerhez kellett egy sajátos helyzet, de a mostani is az. A legfontosabb erőforrás a társaság hitele. Ezért is fontos tisztességesen bánni egymással az elválásnál. A közösen szerzett hitelességet egyik fél sem őrizheti meg a másik rovására.