Félholtra vertek egy aktivistát Szikszón
Félholtra vertek otthonában egy szikszói környezetvédelmi aktivistát. A Borsod megyei kórház baleseti sebészetén ápolják, állapota súlyos.
Az eddigi adatok szerint az elkövetők kutattak a házban, de értékek nem tűntek el. A sértett azt mondta, hogy iratokat vittek el a tettesek – írja a FigyelőNet.
Az elkövetés módja arra utal, hogy a bűncselekmény nem az idősek sérelmére elkövetett támadások egyike.
A sértett a civil szerveződések atyja Szikszón, ő indította el azt a fajta kezdeményezést, hogy a városért tegyenek a helyiek.
Legutóbbi terve az volt, hogy nyilvánosság elé tárja a gazdasági visszásságokat Szikszó nagyvállalatainak ügyében, ezekre állítólag bizonyítékai is vannak. Az ügyben már többször nyilatkozott, és értesítette az illetékes szakhatóságokat is.