Felháborodott egészségügyiek: Mi nem akarunk elmenni
Országszerte fekete póló vagy szalag viselésével tiltakoztak az egészségügyi dolgozók, mert egy fővárosi kollégájukat nem engedték fekete ruha viselésével demonstrálni a munkahelyén. Sándor Mária ápolónő korábban a RTL Klubnak tálalt ki a kórházakban uralkodó rettenetes állapotokról és az ott dolgozók elfogadhatatlan munkakörülményeiről.
A Péterfy Sándor utcai Kórház ápolónője felmondott a munkahelyén, miután felettesei megtiltották neki, hogy feketébe öltözve fejezze ki a tiltakozását az egészségügyi dolgozók helyzete és a kórházi körülmények miatt.
Az eset nyilvánosságra kerülését követően a Facebookon több oldal, csoport szerveződött az egészségügyi dolgozók által és az őket támogatók szervezésében. Az elmúlt hét végén több intézményben fekete szalagot vagy pólót
viseltek dologozók, és a magukról készült fotókat ezeken a közösségi oldalakon megosztották.Az egyik ilyen oldal az
Ápolót a Hazának, Hazát az Ápolónak! csoporté. Itt így írta le helyzetüket egy egészségügyi dolgozó:„Keltél már fel korán reggel és indultál el úgy dolgozni, hogy a veled élő szeretteidet több napja nem láttad ébren?
Álltál már úgy egy műszakátadáson, hogy a sírógörcs kerülgetett, mert szembesültél a valósággal, hogy kevesebb orvossal és hulla fáradt asszisztensekkel kell megoldanod egy teli táblát?
Utáltak már a ruhád színéért és bíráltak maró gúnnyal laikusok a munkamódszered miatt, mert úgy vélték, lassú vagy?
Láttál már fiatal felnőttet vagy becsületben megöregedett embert a fájdalomtól sikoltozni, megbékélésért könyörögni vagy egyszerűen meghalni?
Éreztél már bénultságot és tehetetlenséget, amikor minden tudásod kevés a segítséghez, és tudod, hogy nem győzhetsz?
Szaggatta már le rólad a ruhát bánatában zokogó hozzátartozó, mert a számára legfontosabb embert soha többé nem láthatja viszont?
Zokogtál már a sarokban, csendben, úgy, hogy senki ne lássa?
Hagytál már ki három étkezést egymás után?
Örültél már egy őszinte mosolynak őszintén, és ettél már boldogan egy szelet jéghideg pizzát közösen megosztva egy kollégáddal?
Érezted úgy, hogy a számlára utalt fizetésed csak arra elég, hogy életben maradjál?
Bánkódott utánad már ünnepekkor bárki is, mert megcsalatva érezte magát, amikor te ismét dolgozni mentél, ahelyett hogy otthon lettél volna?
...és mindezek ellenére keltél már fel újra... ismét... korán... korábban, mint azelőtt, és visszamentél oda, ahol mindez megtörténik veled nap mint nap... újra meg újra... csak mert szereted és elhivatott vagy?”
Ugyanezen az oldalon osztották meg egy másik egészségügyi dolgozó sorait:
„Mert mi nem akarunk elmenni!
Itt vagyunk, feketében vagyunk.
Itt vagyunk, mert nem akarunk elmenni. Nem akarjuk a számkivetettek kenyerét enni. Akkor sem akarjuk, ha vaj, sonka, téliszalámi van rajta, míg az itthonin néha zsír sincs.
Itt vagyunk, mert ide köt minden. Ideköt az első szerelem, ideköt anyánk, apánk, ide születtek a gyerekeink, az unokák.
Itt vagyunk, mert szeretjük a hazánkat.
Itt vagyunk, mert a hivatásunkra élethosszig tartó esküt tettünk.
Itt vagyunk, mert itt vannak a gondozottaink, a betegeink.
Itt vagyunk, mert itt kell lennünk.
Éhesek vagyunk. Fáradtak vagyunk. Mindenünk fáj. Itt tapasz van rajtunk, ott fásli. A tabletta kell a fájdalom ellen, holnap már infúzió. De akkor is itt vagyunk.
Hogy elmehetnénk? Igen. Tudjuk, hogy el lehet menni. Tudatosították bennünk. Mint ahogy azt is, hogy aki elmegy, az csak tudás- vagy kalandvágyból teszi. Mert a magyar ilyen kalandozós fajta.
Igazuk van. El kellene menni. Mind a százezer szakdolgozónak. Már holnap.
Elmenni, hogy legyen életünk, egészségünk, biztonságunk.
Elmenni, hogy ne szedett-vedett, ötletesen összetákolt bizgentyűkkel oldjuk meg a ránk bízott betegek problémáját.
Elmenni, hogy legyen ünnepünk.
Elmenni, hogy végre EMBERNEK nézzenek minket.
De!
Miért mi menjünk el?
Menjenek azok, akik megnyomorítják a hivatásunkat!
Menjenek azok, akik gátlástalanul visszaélnek a szakmánk iránt érzett szeretetünkkel.
Menjenek azok, akiknek nem érték az ember.
Menjenek azok, akiknek nem érték a beteg ember.
Menjenek bátran! Kalandvágyból! Mert el lehet menni!
Maradjunk mi itt! Maradjunk és lélegezzünk fel, ha ők már elmentek!
Addig viszont ne engedjünk!
Ne engedjünk a félelemnek!
Ne engedjünk a megfélemlítésnek!
Ne engedjük magunkat tovább megalázni, elhallgattatni!
Ne engedjük, mert igazunk van!
Ne engedjük, mert hitünk van!
Ne engedjük, mert együtt erősek vagyunk!
Ne engedjük, mert az erőnk és igazunk legyőzhet mindent!
Büszkén felemelt fejjel, egymás kezét fogva teremtsünk új világot magunk köré!
Mert akkor jó lesz a betegnek, jó lesz a családjának, jó lesz az országnak.
És akkor jó lesz nekünk is!” – Tóth Henrietta, Ápolót a Hazának, Hazát az Ápolónak! csoport.
Egy másik Facebook-csoport, a közel tízezer követőt számláló Kiállunk melletted oldal a Fidesz-frakció vasárnapi, a mostanra kialakult helyzetben meglehetősen arcpirítónak tekinthető közleményére is felhívja a figyelmet:
