Felfüggesztette az LMP Hajdu Mária tagságát egy „kérdés miatt”

Hajdu 13 évig volt az LMP tagja.

2022. február 9., 19:08

Szerző:

Az LMP fegyelmi eljárást indított, valamint felfüggesztette tagsági jogviszonyát Hajdu Máriának szerdán. A politikus közösségi oldalán osztotta meg az információt. 

Hajdu elmondása szerint mindez azért történt, mert egy másik posztjában arra volt kíváncsi, hogy „Vajon vezet-e a közös ellenzéki út, egy a végzettségéről hosszú hónapokig hazudozó jelölttel, Hajnal Miklóssal felfelé?” A felfüggesztéséről szóló posztban hozzátette, hogy Márki-Zay Péternek címzett kérdésére nem kapott választ.

Emellett bejegyzésében kritizálta az ellenzéket, köztük az LMP-t is, hogy kiállnak Hajnal Miklós mellett, aki szerinte nem áll ki annyira a Hegyvidék ügyei iránt, mint az ugyanúgy momentumos Vadász Gábor.

(Kiemelt kép: Hajdu Mária alapító tag, XII. kerületi önkormányzati képviselő, korábbi emlékezetpolitikai szakszóvivő az LMP új elnökségének tagja a párt előrehozott kétnapos tisztújító kongresszusán a bemutatkozó sajtótájékoztatón Székesfehérváron 2018. május 27-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán)