Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint polgármesterére

Törökbálint fideszes polgármestere saját maga jelentette be a Facebookon, hogy vádat emeltek ellene.

2023. szeptember 27., 08:39

Szerző:

Az Átlátszó információi szerint önkormányzati ingatlanokkal összefüggő mutyik miatt hűtlen kezelés minősített esetével vádolta meg Elek Sándort az érdi ügyészség. A városvezető azt írta: megkönnyebbüléssel fogadta a hírt, vagyis azt, hogy a vádlottak padjára kell ülnie, és egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel kell szembenéznie. A vádirat szerint Elek önkormányzati rendeletben számára biztosított, úgynevezett átruházott hatáskörben döntött a 2018-as, illetve a 2019-es évben két törökbálinti önkormányzati ingatlan becsérték alatti értékesítéséről. A döntése eredményeként az ügyészség szerint az önkormányzatot jelentős – azaz ötmillió forintot meghaladó, de ötvenmillió forintot el nem érő – vagyoni hátrány érte – írja a Magyar Narancs

A portált az ügyészség arról tájékoztatta, hogy az „Érdi Járási Ügyészség nyújtott be 2023. szeptember 19. napján vádiratot az Érdi Járásbíróságra a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a./ pontja szerint minősülő, folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt”. Továbbá jelezték, a vádiratban az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, valamint az eljárás során felmerült bűnügyi költség általa történő megtérítésére tett indítványt.

A polgármester azt írta a Facebookon, hogy „megkönnyebbüléssel fogadtam a hírt, hogy az ügyészség végre átadta az elkészített vádiratot a független Magyar Bíróságnak. Az ügyészség dolga, hogy vádat emeljen, a bíróság dolga pedig az, hogy ítéletet hozzon.Lassan már három év telt el azóta, hogy egy olyan ügyben folyik ellenem vizsgálat, melynek kapcsán nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy nem követtem el bűncselekményt, sőt hibát sem”.

(Kiemelt képünkön: Elek Sándor, Törökbálint polgármestere. Fotó/Forrás: Facebook oldala)