Fekete húsvét a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban
Volt aki kétszázezerrel kevesebbet vitt haza húsvét előtt az új rendszerre való átállás miatt. Jövő hónapban meg fogják kapni a dolgozók az elmaradt pótlékokat, de az április így nagyon hosszú lesz nekik.
Megváltoztatták a kifizetésekre vonatkozó szabályokat a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, ennek részeként a fizetés alapbéren felüli részét mostantól egy hónap késéssel utalják a munkavállalóknak. A változás miatt április elején sokan a megszokottnál 100-200 ezer forinttal kaptak kevesebbet. Ez sokaknak nagy gondot okoz, egy ápoló szerint többen felmondtak – írta a Telex.
A problémát az úgynevezett egyenlőtlen munkaidő-beosztás okozza, mert a túlórát és a plusz műszakokat a korábban három hónapos munkaidőkeret lejártával számolták el. Ez a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban most megváltozott, egy főigazgatói utasítással egyhavira módosították a munkaidőkeretet, de nem azonnal fizetik ki a túlmunkát, hanem egy hónappal később.
A márciusban bevezetett rendszer pedig sok munkavállalónak fájt, hiszen így nem az április elején esedékes fizetéssel kapták meg a délutáni és az éjszakai pótlékokat, illetve a túlórákat.
Így lehet, hogy az amúgy sem túlfizetett egészségügyi dolgozók ebben a kórházban a szokásos fizetésük felét sem kapták meg húsvét előtt, van akinél ez 200 ezer forintot is meghaladó összeget jelentett. Ez egyrészt nem használt a húsvéti bevásárlásnak, de a hiteltörlesztések és a rezsiköltségek befizetése sem maradhat el.
A Telex megkérdezte a kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy minden szabályszerűen történik, a mozgó béreket a következő havi illetménnyel fogják kifizetni, arról pedig, hogy valaki emiatt felmondott volna, nem tudnak.
A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint azonban nincs minden rendben. Az érdekvédelmi szervezet elnöke, Soós Adrianna szerint ugyanis nem vonatkozhat minden pótlékra a következő havi munkabérrel történő számfejtés, és levélben kérte a kórházat az elmaradt pótlékok mihamarabbi kifizetésére.
Mint korábban megírtuk, az egészségügyön kívül sem túl jó a munkavállalók fizetéshelyzete hazánkban, egy felmérés szerint jóval több mint felüknek nem sikerült béremelést adni a magas infláció ellenére sem.
(kiemelt képünkön a Bajcsy-Zsilinszky Kórház. Forrás: Wikipédia)