Fekete-Győr András: Tóth Csaba menekül Hadházy Ákos elől

A politikus reagált a feljelentés hírére.

2021. szeptember 13., 13:48

Szerző:

Fekete-Győr András Facebook-posztban reagált arra, hogy Tóth Csaba feljelentette Gulyás Mártont. Korábban írtunk róla, hogy Tóth Csaba azzal vádolja a Partizán YouTube-csatorna vezetőjét, hogy nagy nyilvánosság előtt követett el jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazást vele szemben. Úgy fogalmazott, a riporter a Karácsony Gergellyel készített interjúja közben „kérdésekbe csomagolt vádakat fogalmazott meg” vele szemben.

A Momentum miniszterelnök-jelöltje azt írta, Tóth Csaba menekült a Partizán-vita és végtelenül tisztességes ellenfele, Hadházy Ákos elől. „Amelyik ellenzéki képviselőjelölt egy másik ellenzékivel sem mer kiállni, attól semmit nem lehet várni akkor, amikor a Fidesszel kellene megküzdeni. Akkor is csak üzletelne velük” – tette hozzá.

„Kedves Karácsony Gergely, Dobrev Klára, Jakab Péter: még mindig megéri nektek ezzel az emberrel közösséget vállalni? Mert szerintem nincs helye az ellenzékben olyanoknak, akik a demokrácia legalapvetőbb elemét, a vitát sem vállalják” – ezzel zárja bejegyzését.

(Kiemelt kép: Fekete-Győr András. Fotó: 168.hu / Dimény András)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.