Falukovácsoló csodaiskola – Mire elég Borsodban a hejőkeresztúri sikermodell?

– Hegesztő leszek – vágja rá a továbbtanulást firtató kérdésre Tamás. Most végez, szeptembertől Tiszaújvárosba fog járni egy szakgimnáziumba. Biztos, hogy fölveszik, hiszen az eredményei jók, meg aztán a környékbeli középiskolákban örömmel fogadnak mindenkit, aki a hejőkeresztúri iskolából érkezik.

– Hol akarsz majd élni, ha megszerzed a szakmát?

– Hát külföldön. A hegesztőket mindenhol jól megfizetik.

Másokat is kérdezünk a terveikről. Zsüliett egy miskolci szakgimnáziumba készül, óvónő szeretne lenni. Aztán ott is maradna családot alapítani, nem akar visszajönni Hejőkeresztúrra. Eszter elitgimnáziumba tart, ügyvéd akar lenni. Ő Budapesten élne, szerinte ott lehet jogászként karriert építeni. Veronika csecsemőgondozó lesz, nem vágyik messzire, talán Miskolcra. De ő sem akar a falujában maradni.

Neki is szegezzük a kérdést K. Nagy Emesének, az innovátor iskolaigazgatónak: nagyszerű, hogy a hejőkeresztúri iskolában végzett gyerekek 70 százaléka érettségit adó iskolába kerül, szinte mindenki szakmát szerez, sokan diplomát is, de mit profitál ebből az ezerlelkes szegény borsodi település? Hiszen úgy látszik, a fiatalok csupán ugródeszkának tekintik a sulit, és eszük ágában sincs felnőttként visszatérni ide.

– Lehet, hogy egy jó iskola miatt még nem lesz több munkahely egy faluban, de az biztos, hogy az elmúlt másfél évtizedben Hejőkeresztúr élhetőbb lett, mint annak előtte volt. Mégpedig a suli miatt – mondja K. Nagy Emese, aki 2000 óta igazgatja az intézményt. – Az elmúlt években egyre többen költöznek vissza. Ők dolgozni bejárnak ugyan a környező váro­­sok­­ba, de gyerekeiket már nem azokba az iskolákba íratják, hanem hozzánk.

Pedig ez korábban nem így volt. A hejőkeresztúri körzeti iskolát 1967-ben hozták létre, bár a közösködésnek akkoriban senki sem örült. Ma viszont épp attól életképes az intézmény, hogy a 800 fős Hejőszalontáról és az 500 lelkes Szakáldról is ide járnak a gyerekek. A helyi notabilitás korábban valósággal elmenekítette innen a fiait, ma eszébe sem jutna máshová vinni őket. A hejőkeresztúri iskola ugyanis maga a csoda.

K. Nagy Emese

A változás 25 évvel ezelőtt kezdődött, amikor K. Nagy Emese a faluba került. Akkor már angoltanárként kereste a kenyerét, holott eredeti végzettsége agrármérnök, dolgozott is egy ideig a szakmájában: hat évig vezetett egy sertéstelepet. Nem a malacokat unta meg, azért váltott szakmát első gyermekének születésekor, hogy minél többet otthon lehessen a kicsivel. Vonzónak tűntek az iskolai szünetek. Az egykori NB II-es kosárlabdázót a lepusztult állapotban lévő hejőkeresztúri iskolában a tornaterem fogta meg, valósággal beleszeretett az intézmény egyetlen modern szegletébe.

– Lelkesen vágtam bele a tanításba, de folyton azt éreztem, hogy valami nincs rendjén. Bármelyik osztályba mentem is be, azt éreztem, csak néhányan szárnyalnak velem, sokakat nem tudtam magammal ragadni. Pedig én az összes diák tanára akartam lenni. Ekkor kezdtem kutakodni olyan módszerek után, amelyekkel egyszerre vonhatók be a közös munkába a különböző képességű tanulók – mondja K. Nagy Emese. A nagy keresésben egészen Kaliforniáig jutott. Mármint abban az értelemben, hogy a San Franciscó-i Stanford Egyetem által kidolgozott modell hazai adaptálásával született meg a kip, azaz a komplex instrukciós program. (Lásd keretes írásunkat.) A kiscsoportos közös munkára építő modell legfontosabb célja, hogy a gyengébb képességű vagy lassabban haladó diákot is motiválttá teszi, méghozzá úgy, hogy sikerélményhez juttatja.

– A kipes órákon megtanítjuk kommunikálni a gyerekeket. Nő a szókincsük, megtanulnak érvelni, ami önbizalmat ad nekik, így később bárhol, bármilyen közegben képesek lesznek megszólalni. Szembesülnek azzal, hogy a származásnak, a bőrszínnek, a szegénységnek nincs köze a tehetséghez. Minden gyerekben azt keressük, ő éppen miben jó. Úgy tartjuk az órákat, hogy a gyerekek vágyakozzanak a tanulásra. Csak az unatkozó gyerek rendetlen, s mivel nálunk mindenki be tud kapcsolódni a közös munkába, nincsenek magatartási problémáink – magyarázza K. Nagy Emese.

Benézünk egy-egy tanórára. Azt figyeljük, akadnak-e félrehúzódó, hallgatag diákok. Nem látunk ilyet, mindenki lelkesen dolgozik saját kis csoportjában. Ami az iskola technikai felszereltségét illeti, a tanulók – a rengeteg sikeres pályázatnak köszönhetően – semmiben nem szenvednek hiányt. Az igazgató fontosnak tartja, hogy az informatikai eszközöket aktívan használják a tanórákon, ebben pedig sokat segít, hogy jelenleg 42 hadra fogható tabletje van az iskolának.

A kipes módszer egyetlen gyenge pontja maga a pedagógus. A modell alkalmazása ugyanis, legalábbis az elején, jelentős többletmunkát követel a tanártól.

– De nagyon megéri energiát fektetni bele, mert a módszer a tanárhoz és egymáshoz is közelebb hozza a gyerekeket – állítja a magyar–történelem szakos Pálfi Dorina. A kémia szakos Veres Gábor kiemeli: Hejőkeresztúron nem térnek el a kötelező tananyagtól, csak szokatlan formában dolgozzák föl, ami nemcsak a diáknak élvezetes, hanem a pedagógusnak is.

Jelenleg a cigány gyerekek leginkább szakácsok szeretnének lenni, mivel a miskolci Auchan egyik éttermében egy hejőkeresztúri roma srác lett nemrég a séf. Ő most a példakép a faluban. De sikere azt is mutatja, hogy a fiatalok csak máshol képesek boldogulni, Hejőkeresztúron nem lett több állás az egyre sikeresebb iskola miatt. És persze még mindig akadnak, akik nem fejezik be a középiskolát, főleg a roma lányok döntenek úgy 16-17 évesen, hogy inkább családanyák lesznek. A szakmát szerzők közül sem mindenki tud azonnal elhelyezkedni a városban.

– Közelítsük meg máshonnan a kérdést: egyértelmű, hogy jelenleg az iskola a legnagyobb vonzereje a falunak – válaszolja Demeterné Zeleni Enikő, Hejőkeresztúr polgármestere. – Ha nem tudunk is munkát adni a fiataloknak, a minőségi oktatás azért elég nagy csábítást jelent. Az utóbbi időben többen is azért költöztek éppen Hejőkeresztúrra, mert innen könnyen elérhetik Miskolcot vagy Tiszaújvárost, a gyereküket pedig nyugodt szívvel adhatják be a helyi iskolába.

Demeterné Zeleni Enikő 

Demeterné Zeleni Enikő 2006 óta vezeti a települést, de korábban ő is tanár volt, biológiát és testnevelést tanított, a kipes módszert is ismeri. Sőt elismeri. Mint mondja, igyekszik tudatosan alkalmazni a falu és a helyi intézmények irányításában a kipes technikákat. Az óvoda még mindig az önkormányzat fenntartásában működik, ott nem is volt kérdés, hogy ezt a modellt használják az óvónők.

Hejőkeresztúr életét is pontosan úgy szervezik meg, mint egy kipes tanórát. Az ezerlelkes faluban általában tizenöt-húszan vehetnek részt közmunkában (harminc-harmincöt embernek nincs semmilyen munkalehetősége), de a feladatokat nem polgármesteri ukáz alapján határozzák meg.

– Rendszeresen tartunk megbeszéléseket és közösen tervezzük meg a munkát – mondja Demeterné Zeleni Enikő. – A 35 év alattiaknak ez teljesen természetes, ők már így szocializálódtak az iskolában. Nem okoz gondot számukra, hogy kimondják a gondolataikat, érzéseiket, amelyeket képesek pontosan meg­fogalmazni. De ami még fontosabb: a közösség egyenrangú tagjainak tekintik magukat. Az is az iskola közvetett hatása, hogy összetartóbb lett a falu. Lényegében minden rendezvényt, projektet közösen tervezünk meg. És látványosan nőtt az önkéntes segítő munkába bekapcsolódók aránya is.

Hejőkeresztúr ebben tér el a környező településektől. Amúgy semmilyen szemmel látható különbség nem érzékelhető más, hasonló sorsú szegény falvakhoz képest. A farkasordító hidegben nem sok emberrel találkozunk az utcán, de akit csak megállítunk, hogy megkérdezzük, mit szeret leginkább Hejőkeresztúrban, kivétel nélkül az iskolát említi.

– Az embernek akkor alakulhat ki igazán mély érzelmi kötődése a szülőfalujához, ha ott éli le élete első 14 évét – véli Demeterné Zeleni Enikő. – Az iskolánk erre ad esélyt.

Mi az a KIP?

A komplex instrukciós program, azaz a kip a San Franciscó-i Stanford Egyetem egyik oktatási modelljének hazai adaptációja, amit K. Nagy Emese és munkatársai dolgoztak ki Hejőkeresztúron. Az eredeti modellt, amely a tengerentúlon a nyelvi nehézségekkel küzdő spanyol tanulók integrációját szolgálja, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége mutatta be még az ezredforduló táján egy tréning keretében vállalkozó szellemű magyar pedagógusoknak. Köztük K. Nagy Emesének, aki az első pillanatban érezte: értő átalakítással a modell idehaza is működőképes lehet.

A kip arra épül, hogy a tanítási órák egyötödében olyan feladatokat kapnak a gyerekek, amelyekben muszáj egymással együttműköd­­niük, érvelniük, kommunikálniuk, segíteni a másikat. A közös munka során a diákok kötött szerepeket visznek: a „kistanár” irányítja a munkát, az „anyagfelelős” készíti össze a munkához szükséges eszközöket, az „írnok” önti szöveges formába a megoldást, amit a „beszámoló” mutat be az osztálynak. A szerepeket a diákok időről időre cserélgetik. A tanár úgy osztja ki a feladatokat a csoportoknak, hogy azt egyedül a legjobb képességű tanuló sem tudja megoldani, mindenképpen szükség van a sikerhez a leggyengébbek segítségére is. Ekkor nincs versengés, arra az egyéni munkák során van lehetőség. A hejőkeresztúri iskolában 2004 óta tanítanak kipes módszerrel. Ma már több hazai pedagógusképző intézményben is oktatják, az utóbbi években pedig egyre gyorsabban terjed: jelenleg 61 iskolában folyik kipes oktatás (ez 20 ezer diákot és 1500 pedagógust érint), és 2017 szeptemberében további 90 intézmény csatlakozik a módszerhez.