Ezt visszautasítom!

- Fogadnék, hogy imádja a hatvanas-hetvenes éveket.

– 1966-ban érettségiztem, ’71-ben szereztem diplomát. Ha azt kérdezi, szeretem-e azt az időszakot, amikor gimnazista, egyetemista, feleség és anya lettem, a válaszom egyértelműen igen.

- A szakértők inkább az intézkedéseire utalnak.

– Ők lennének „a” szakértők? Kétlem. Rendszerint egy szűk és jól behatárolható körhöz tartozó csoport tagjai ismételgetnek olyan kommunikációs paneleket, hogy a jelenlegi oktatáspolitika a tizenkilencedik századba, a klebelsbergi időkbe vagy épp a pártállami évtizedekbe kívánja visszavinni az iskolarendszert. Ez badarság, a vélemények megfogalmazóira nézve öngól. Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. De a hatvanas-hetvenes évek súlyos hibái mellett az iskolarendszernek voltak értékei. Az említett vélemények így dicséretek, mert azt jelzik: amit ígértünk, teljesítettük.

- Azt ígérték, hogy visszahozzák a múltat az oktatásba?

– Azt, hogy tovább erősítjük mindazt, ami az oktatási rendszer múltjában jónak bizonyult. Az emberek többsége is ezt akarja, csupán egy szűk réteg van ellene.

- Milyen réteg?

– Az előző két kormányzati ciklus oktatásügyi irányítói és a holdudvaruk: a mostani politikai ellenzék és híveik. Ők más utat jártak, fenekestül forgatták fel a hagyományos rendszert és értékeinket. Eredményeik önmagukért beszélnek: a közoktatásban és a felsőoktatásban is romlott a minőség.

- Hiller István is úgy nyilatkozott: „A jó kis hatvanas-hetvenes években vagyunk, ahol negyven éve tartott az ország.”

– Nem haragszom rá érte, a politika világa már csak ilyen. Logikus, ha az előző oktatási miniszter nemtetszéssel fogadja, hogy elfordultunk attól, amit ő képviselt.

- Számos szakmai szervezet Hillerrel ért egyet.

– Más szakmai szereplők és a társadalom többsége viszont nem. Amióta államtitkár vagyok, több mint kétszáz szakmai eseményen húszezer pedagógussal találkoztam, és három kivételtől eltekintve mindenhol várakozással és tetszéssel fogadták a változásokat, amelyeket elindítottunk.

- Lázár János egy interjúban azt mondta, Pokorni Zoltán az oktatási törvény zárószavazása előtt azzal kereste meg, hogy a lelkiismeretével összeegyeztethetetlen a hoffmanni koncepció támogatása.

– Szuverén ember, ahogy én is. Szakmai értékrendünket, világlátásunkat tekintve egy nagy politikai család két eltérő pólusán helyezkedünk el.

- Úgymint?

– Leegyszerűsítve: az egyik a konzervatív, értékőrző, a hagyományokhoz jobban ragaszkodó, a másik a liberálisabb, a tradíciókkal kevésbé számoló álláspont. Ez utóbbi a rousseau-i vonal szerves folytatása, amely szerint hagyjunk mindent a gyerekre, úgyis jó irányba fejlődik, a felnőtt csak elrontja ezt a spontán folyamatot. Én inkább a klasszikusok, Comenius és a magyar pedagógiai gondolkodás nagyjai által képviselt állásponthoz állok közel, amely szerint a gyereket irányítani kell.

- Korszerű szemlélet állami beavatkozással terelni olyan pályákra a fiatalokat, amelyeket egyébként nem választanának?

– Ösztönözni lehet, kényszeríteni nem. Mi az előbbit tesszük. Az államnak a társadalmi érdekeket, a nemzetstratégiai célokat és a hallgatók szabad választási lehetőségét egyaránt szem előtt kell tartania. Közös adóforintjainkból azokat a képzéseket kell támogatni, amelyekre az ország felemeléséhez szükség van: a műszaki, a természettudományos és az informatikai szakokat. Ez történik most. Ugyanakkor a Diákhitel II-vel megteremtettük a lehetőségét annak is, hogy minden fiatal – anyagi helyzetétől függetlenül – valóra válthassa álmait, és azt tanuljon, amit akar.

- Miért ilyen hirtelen ugrott ki az állam a jogász- és a közgazdászképzés támogatásából?

– A tempó csak ezen a két területen ilyen gyors, miközben négyszáz szakon folyik képzés. Ezért valótlanság az egész felsőoktatás radikális kurtításáról beszélni. A diplomaszerző tanulás ugyanolyan befektetés, mint amikor a magasabb jövedelem reményében valaki vállalkozásba kezd. Jogász és közgazdász végzettséggel könnyebb elhelyezkedni, és gyakran az átlagosnál többet lehet keresni. Aki ezeket a pályákat választja, a tanulással járó önköltséget jobban fel tudja vállalni, hiszen a befektetés várhatóan rövid időn belül megtérül.

- Sokan megsértődtek azon, hogy ön szerint a nemzet javát és az ország felemelkedését „köztudottan nem jogászokkal, nem kommunikációs szakemberekkel, nem szociológusokkal lehet felgyorsítani”. Miközben a támogatott természettudományos területen az átlagosnál jóval kevesebben találnak állást. Mindez nem azt jelzi, hogy a piacnak még több jogászra és közgazdászra van szüksége?

– Nem. Magyarország elemi érdeke a gazdasági szerkezet átalakítása, a jelenlegi helyzetből a kilábalás a gazdasági növekedés beindításától várható. Ehhez pedig sokkal több informatikai, műszaki és természettudományi végzettségű szakemberre van szükség. Megsértődni nem kell: a fejlett világ példái a fenti állítást támasztják alá.

- A HÖOK szerint az oktatási államtitkárságon is jobban menne a munka, ha felvennének néhány „az ország felemelkedését köztudottan nem felgyorsító jogászt vagy közgazdászt”.

– A diákok mindig szerettek sarkosan fogalmazni. Ma az érettségizők létszáma 85-87 ezer, emellett 70 ezer fiatalnak az állam részben vagy egészben szeptembertől támogatja a tanulmányait. Ez tiszteletre méltó teljesítmény a gazdasági válság kellős közepén egy a korábbi kormány által végtelenül eladósított országban. Miközben az ellenzék azt várja, hogy százezrek számára maradjon ingyenes a felsőoktatás. A kettő nem összeegyeztethető.

- Vekerdy Tamás professzor is egyetért azzal, hogy ha az államilag finanszírozott hallgatóknak szerződésben kell vállalniuk, képzési idejük dupláját Magyarországon töltik a diplomaszerzés utáni húsz évben, az nem más, mint röghöz kötés.

– Más professzorok viszont a nevén nevezik: hallgatói szerződés, amelyet a polgári jog szabályai szerint szabad elhatározásából köthet meg a fiatal.

- Vekerdy szerint már a helsinki egyezmény kimondja: biztosítani kell az emberek és az eszmék szabad áramlását. A minap ön pont azért ment ki Brüsszelbe, hogy tisztázzák, sért-e európai jogokat az elképzelés és a tankötelezettségi korhatár leszállítása.

– Vekerdy Tamás pszichológus, és nem jogász. A hallgatói szerződésről szóló rendelet megalkotásakor a jogászok az unió által elismert kötelezettséget is mérlegelték, hogy tudniillik az országnak minden területen biztosítania kell a megfelelő szakemberellátást. A röghöz kötés – a médiában unalomig ismételgetett panel – a történelemből ismert kényszerű kötelezettség. A hallgatói szerződés nem ilyen, hanem szabad akaratból kötött megállapodás.

- Ezt Brüsszelben is elmondta?

– Igen. A biztos asszony pedig kifejtette: nem ítéletet alkot, hanem aggályokat fogalmaz meg. Ezeket azokból a jegyzetekből olvasta fel, amelyeket Magyarországról küldtek neki.

- Honnan tudja?

– A különféle hallgatói szervezetek a sajtóban adták hírül, hogy Brüsszelhez fordultak panaszaikkal. A biztos asszony pedig őszintén elmondta, hogy a törvények szövegét nem volt ideje átolvasni, csak háttéranyagokra támaszkodott. Ezért szó sincs jogsértési eljárásról, csupán vizsgálódásról. Baráti találkozó zajlott, de éreztem: a felsőoktatási törvény körüli huzavona része a Magyarország ellen szervezett komplett akciónak.

- Ezt miből érezte?

– A biztos asszony nem szakadt el előre gyártott papírjaitól. Feszültnek éreztem, munkatársai pedig végig jegyzeteltek. Idő kell nekik, amíg alaposan átbeszélik a témát. Azzal a jó érzéssel tértem haza, hogy a hazámat szolgáltam, hiszen ezután talán kicsit más szemmel néznek majd az itteni történésekre.

- Itthon közben a Magyartanárok Egyesülete a Nemzeti alaptanterv tervezetéről alkotott véleményt: „műlistája terjedelmében a leginkább az 1978-as tantervhez hasonlít”, amely „a jelentől elzárt múzeummá teszi az irodalomórát”.

– A NAT-ot nem én írtam, hanem az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által felkért NAT Bizottság tagjai.

- A megbízást öntől kapták.

– Személyemhez egyelőre csak ennyiben köthető. A társadalmi vita összegzése a napokban zajlik, nincs lezárt szöveg. Az 1978-as tantervet pedig elég jól ismerem: a most készülő NAT-hoz semmilyen módon nem hasonlítható. Ezért ezt az állítást visszautasítom. A szerkesztőbizottság a NAT-tal kapcsolatos vitatott kérdésekben más szakmai szervezetek és a Magyar Tudományos Akadémia véleményét is kikérte. Az államtitkárságnak elvárása, hogy az értékőrző hagyományok megtartása mellett korszerű, modern tanterv szülessen.

- Nincs visszatérés a múltba?

– Furcsának tartanám, ha egy ország azt tartaná kívánatosnak, közpénzből fenntartott iskoláiban fordítsanak hátat a múltnak, felejtsék el kulturális értékeiket, történelmüket s mindazt, ami egy nemzet tagjait összeköti. Önmagukra büszke nemzetek ápolják a múltjukat. Ezt tesszük mi is. Ennek egyik eszköze a központi tananyag-előírás. Ha ez visszatérés a múltba, akkor – sok százezer honfitársammal együtt – vállalom.

- Egy háttértanulmány szerint majd kétszázmilliárdos spórolást és több ezer tanár elbocsátását tervezte a tankötelezettségnek tizenhat évre, valamint a szakiskolák képzésének négyről három évre csökkentésével a kormány. Mi igaz ebből?

– Az idő előtt megkezdett politikai kampány része, hogy az ellenzék ismét elővette, mi több, új felismerésként tüntette fel a fél évvel ezelőtt heteken át tárgyalt témát. A szóban forgó háttértanulmányban hipotézisek, modellszámítások szerepelnek. Ám azóta az Országgyűlés elfogadta az új köznevelési törvényt, amelyből kiderül: a jövőben sok tízmilliárd forinttal többet fordít az állam az oktatásra, a pedagóguséletpálya-modell elfogadásával a tanárok jövedelmének tartós és garantált, eddig nem látott mértékű növelése várható. Klebelsberg Kunó óta ehhez fogható reformot soha nem hozott a magyar állam. A politika természete szerint az, aki alulra került, újra hatalmat szeretne. Az viszont elfogadhatatlan, hogy ehhez nemtelen eszközöket használ.