Még nem hallgatták ki a rendőrtábornokot, aki megverhette az ezredesnőt a rendőrpalotában

2019. november 20., 11:57

Szerző:

Katonai büntetőeljárás folyik az Országos Rendőr-főkapitányság tábornoka ellen tett feljelentés ügyében. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint katonai és testi épség elleni bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást.

Az ügyben az Országos Rendőrfőkapitány feljelentésnek minősülő beadványa alapján alárendelt megsértésének vétsége és más bűncselekmény miatt 2019. augusztus 8-án rendelt el nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. Ezen iratok alapja a sértett 2019. augusztus 6-án kelt, az Országos Rendőrfőkapitánynak címzett jelentése.

Ezután, 2019. augusztus 26-án érkezett a sértett feljelentése a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségre, amely iratot a Központi Nyomozó Főügyészségen már folyamatban lévő nyomozás ügyirataihoz egyesítettek.

Az eljárás során az ügyészség eddig két alkalommal hallgatta ki tanúként a sértettet, az általa megjelölt bizonyítási eszközök beszerzése és azok eredményének értékelése folyamatos. A nyomozásban hat további személy tanúkénti kihallgatása, adatkérések, orvosi iratok és hanganyagok beszerzése történt meg.

Az ügyben gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor.

(Ügyészség)

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.