Ez lesz a vesztük
A közgazdászprofesszor, a konzervatív MoMa párt elnöke úgy látja: meghaladta az idő a jobb- és baloldali politizálást. A választóvonal ott húzódik, hogy a pártok a demokráciát vagy a zsarnokságot szolgálják-e. Ezért ő még mindig a demokratikus ellenzék összefogását javasolja. De arról is beszél a 168 Órának: tudja, mi lesz a veszte Orbán Viktornak.
– Orbán Viktor évértékelőjében nem pusztán bagatellizálta a korrupciót, de még csak meg sem próbálta a társadalmi és politikai korrekciót. Ön „szellemi környezetszennyezésnek” nevezte a miniszterelnöki szövegelést.
– Beszédében a gazdasági csoda éveként emlegette 2014-et, pedig csak rövid távú visszapattanás történt a hosszan elnyúló recesszió, stagnálás és leszakadás után. Leginkább azért, mert az európai uniós forrásokat tavaly gyorsan el kellett költeni, hiszen amit a hétéves költségvetési ciklus végéig nem használnak föl, az „bennragad”. A tavalyi növekedést segítette a kiugróan jó mezőgazdasági termés és az uniós pénzekkel táplált építőipar viszonylag jó teljesítménye. Ám kevés a magánberuházás, márpedig enélkül nincs tartós gazdasági növekedés.
– Vagyis Magyarország továbbra sem teljesít jobban.
– Persze hogy nem. Orbán kihasználja az emberek tájékozatlanságát, amikor megpróbál egy hamis, délibábos, elképzelt világot festeni. Elég becstelen dolog.
– A veszprémi választás eredményei szerintem azt is jelzik: egyre kevesebben hisznek ezekben az irracionális álomképekben. Ugyanakkor akadnak, akik azt mondják: ezt a választást egy papagáj is megnyerte volna, ha elég ügyesen rikoltozza: „Orbán, takarodj!” Én azt is gondolom, hogy a Fidesz vesztett, nem pedig az ellenzék nyert Veszprémben. Másként látja?
– Ez a választási győzelem mindenképp jelzés: a társadalmi hangulat úgy változik, hogy az kedvez az ellenzéknek. A „kétharmad lebontásának” veszprémi szlogenje csak jelképes jelentőségű. A Fidesz bármikor „megvásárolhat” magának néhány parlamenti képviselőt a jövőben várható kétharmados szavazásokhoz. De igazából erre már nincs szüksége, mert kiépítette a diktatúra minden fontos elemét.
– Kész Zoltánt megvehetetlen?
– Kész Zoltán felkészült és becsületes ember. Minden bizonnyal megtalálja majd azokat az erkölcsi és értékrendbeli kapaszkodókat, amelyek alapján egyes szakpolitikai kérdésekben dönt. Egyébiránt annyit tudunk róla, amennyit a nyilvánosságra jutott információkból bárki tudhat. Ezek alapján elmondható: Kész Zoltán világnézete a mi konzervatív pártunkéhoz, a MoMa-éhoz áll legközelebb.
– Ő azt írta blogjában: az adózás lopás és a szabad választójog nem jó intézmény.
– Ha ezt írta, akkor nem értünk egyet vele. Ő is tudja, szükség van az adókra. A híres amerikai Cato Intézet, amelynek nézetei közel állnak Kész gondolatvilágához, kapcsolatban áll velem is. Én is tartottam már ott előadást, de ettől nem vallom százszázalékosan magaménak az intézet gondolatait. De ez nem is követelmény. Kész Zoltán a demokrácia oldalán áll, szemben a zsarnoki rezsimmel. Jelen helyzetben nincs ennél fontosabb szempont egy jelölt megítélésénél.
– De miért nincs? Nekem úgy tűnik: újratermelődnek az ellenzék politikai kliséi. Ismét erőltetik az előrehozott választást, az összefogást, holott az előző választások tapasztalatai alapján tudható: a jól felépített pártok külön-külön több szavazatot kapnának.
– Eddig nem volt valódi összefogás. A Fidesznek, mint minden zsarnoki hatalomnak, megvannak a módszerei az ellenzék megosztására. A demokrácia elkötelezett híveinek viszont igenis össze kell fogniuk, ha le akarják váltani a kormányt. Nyugat-Európára is igaz, a mi térségünkre pedig különösen: a jobboldal-baloldal politikai felosztást meghaladta az idő. Magyarországon messze a legfontosabb választóvonal ma az, mit képviselnek a pártok: a demokráciát vagy a zsarnokságot? A múltba révednek vagy előre haladnak? A visszaesést vagy a fejlődést szolgálják?
– Talán még ennék is fontosabb megtalálni az új váltógondolatokat, amelyek alapján meghaladható Orbán rendszere.
– Jogos igény, hogy a pártoknak legyen kiforrott ideológiájuk, netán programjuk is. Sajnos Magyarországon mi még nagyon távol vagyunk az „unalmas kormányzás” dilemmáitól, attól, vajon baloldalibb, az újraelosztást és a szegények támogatását előtérbe helyező, vagy inkább konzervatívabb, a növekedést, a megtakarítások és a beruházások ösztönzését hangsúlyozó programot szeretnénk-e megvalósítani. A kormányváltás utáni legfontosabb feladat az alkotmányos jogállam helyreállítása lesz. Ez sem megvalósítható egyik napról a másikra. Széles körű és időt igénylő társadalmi párbeszéd szükséges egy új alkotmány megfogalmazásához. Mi régóta azt valljuk: ha a demokratikus erők kerülnek kormányra, először 500 napos válságkormányzásra lesz szükség. A gazdaságnak, az intézményeknek ugyanis közben működniük kell, amíg a politikai pártok a demokrácia helyreállítására összpontosítják minden figyelmüket.
– Egyes szakértők szerint azért is következhetett be fordulat a Fidesz eddig töretlen népszerűségében, mert a kormány sorra követ el hibákat. Az egyik legsúlyosabb a vasárnapi zárva tartás, amellyel már az emberek magánszféráját korlátozza a hatalom.
– Szerintem nem ez a legnagyobb baj a vasárnapi zárva tartással, hanem az, ami a legtöbb fideszes intézkedéssel: a pökhendiség, a durva, öncélú erőszakoskodás. Mindenki látja: ez az intézkedés nemcsak káros, de felesleges is. A kormány sem profitál belőle. Eddig Orbán is tudta ezt: az ötletet korábban többször is bedobta Semjén Zsolt, ám a miniszterelnök minden alkalommal elvetette azt. Egészen mostanáig, amikor hatalmi erőfitogtatásból és a társadalmi felháborodás ellenére mégis bevezeti.
– Orbán Viktor múlt heti évértékelőjében arról beszélt, hogy a Várkert Bazár a kormányzásuk szimbóluma. Egyes közgazdászok inkább azt mondják: az elmúlt öt év valódi jelképe inkább a Buda-Cash-botrány lehet.
– Nehéz bármit mondani erről az ügyről, hiszen a tényekről még semmit sem tudunk. Annyi bizonyosan elmondható: a jegybank alelnöke leleplezte a hatóságokat. Ha igaz, hogy 15 év alatt százmilliárd forintos kár keletkezett, az felveti a felügyeletek felelősségét. Ha a felügyeletek 15 éve tudják, baj van, akkor eddig mi volt az akadálya, hogy kármentő módon közbelépjenek? Ez a súlyos ellentmondás azt valószínűsíti: itt is valamiféle belső oligarchaharcról van szó. De bármi legyen is az igazság, nem ez okozza majd az Orbán-kormány vesztét. És nem is a vasárnapi zárva tartás.
– És ön tudja, mi okozza majd?
– Szerintem végzetes az, hogy a kormány ennyire elkötelezte magát az oroszok mellett. Ez a legnagyobb hiba, amit elkövethettek. A csúfosra sikeredett látogatás már-már groteszk mélypontja volt, amikor Putyin elnök megkoszorúzta az 1956-os szovjet katonai intervencióban elhunyt katonák síremlékét. Orbánnak semmilyen beleszólása nem volt az orosz elnök budapesti programjába. Ráadásul a közös sajtótájékoztatón nem mert kiállni Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett. Putyin pedig mosolyogva bejelentette: a szakadárok aznap elfoglalták Debalcevét, és több száz ukrán katonát megöltek. Ezt érti a többdiplomás és az iskolázatlan ember is: egy erkölcstelen és hanyatló hatalomhoz hozzákötni Magyarország szekerét – tragikus üzenet.