Ez az igazi orwelli világ

- Településtervező, mégsem az önkormányzati ügyeket viszi az elnökségben, hanem a tagfelvétellel kapcsolatos teendőket. Szép kihívás egy olyan pártnál, amelynél visszatérő kritika, hogy Budapesten kívül alig létezik.
– Három évig voltam a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség hálózati igazgatója, úgyhogy hálózatszervezésben van gyakorlatom, s vidéki révén ismerem a helyi viszonyokat. Minőségi és nem mennyiségi fejlődést szeretnénk. Nyilván fontos, hogy a mostani háromszázötvennél több tagja legyen a pártnak, de nem a számokkal akarunk dicsekedni, hanem azzal, hogy tagjaink hiteles, tisztességes emberek, akik a szakmájukban is bizonyítottak már.
– Három diploma nélkül senki ne próbálkozzon? Hogyan szűrnek?
– Fontos, hogy kétkezi munkások is bekerüljenek, mint például Váradi András, aki alcsútdobozi polgármesterjelöltünk. A hitelesség a legfontosabb. Meglévő tagjainktól, választókerületi elnököktől kapunk visszacsatolást a jelentkezőkről.
– Amikor sokan a saját vagy rokonaik állását féltik, gondolom, nincs nagy sor.
– Ilyesmit én is átéltem. Tavaly február végén Bajnai Gordon megkeresett, hogy számítana a munkámra. Akkor egy piacvezető, városfejlesztéssel foglalkozó cégnél dolgoztam fejlesztési igazgatóként, s korrekt módon tájékoztattam a főnökömet a helyzetről, mire ő rögtön azt kérte, hogy közös megegyezéssel jöjjek el. Hiszen magáncégről van szó, amely az önkormányzati, állami piacból él. Új szakmát kellett tanulnom, hogy dolgozhassak. Szóval megértem azokat – nagyon sokan vannak –, akik úgy segítenek nekünk, hogy közben nem vállalhatnak fel minket arcukkal, nevükkel.
– Óriási kormányzati fölénnyel szemben indul minden ellenzéki. Esztergom példája sem azt mutatja, hogy könnyű ellenszélben dolgozni. Ezt ősszel biztosan mérlegelik a választók.
– Az önkormányzati választáson alapvetően helyi ügyek mentén döntenek a szavazók, ez alól legfeljebb Budapest kivétel. Nem érdekes, melyik szervezet jelöl valakit, ha amúgy tisztességes politikus, jól dolgozik, nem lop, nem arrogáns. Saját régiómban Siklós vagy Szigetvár esete is jelzi: nem igaz, hogy aki a kormánnyal azonos mezben focizik, többet tudott hozni. Az elmúlt négy évben megvalósult fejlesztések mindegyikét 2010 előtt készítették elő, a döntések is akkoriak.
– Mégis ebből sokan azt látják: a Fidesz épít, ott vannak a stadionok, megújulnak a városok, Budapesten szépülnek a terek, a Várkert Bazár, valami történik.
– Az ország jelentős részében nincsenek látványos beruházások. Ha Szigetvártól vagy más várostól csak öt-tíz kilométerre eltávolodunk, a nihil jön szembe. Az Ormánságban sokan el sem tudják képzelni, mi az a Várkert Bazár. De azt tudják, hogy rosszabbul élnek, az egykulcsos adó miatt kevesebbet visznek haza, sokaknak marad a megalázó közmunka, amivel a kormány úgy játszik, ahogy akar: amikor épp közeledik egy választás, akkor felpörgeti, aztán leépíti.
– Sokan még a közmunkának is örülnek.
– Attól még orwelli világ ez. Értem, ha valaki már annak is örül, hogy egyáltalán bármi lehetőséget kap, de ez a Maslow-féle piramis legalja, ahonnan nincs kilátás.
– Ön is írt arról, hogy a magyar társadalomnak nem csupán erkölcsi kötelessége, de gazdasági érdeke is az, hogy a hátrányos helyzetűeket segítse, az olló ne nyíljon tovább. Ezt ne látná a kormány?
– Nem érdekli. Amíg megszavazzák őket, addig nem lesz változás. Márpedig a mi környékünkön, falun akár 60-70 százalékot is kapott a Fidesz némely jelöltje. Nyilván többek között azért, mert hatalmas a tájékozatlanság, beszűkült a világ. Az Ormánságban élők nagy többsége nem fog internetezni, blogokat és ellenzéki mémeket nézegetni. Örülnek, ha van ennivaló, tüzelő és nem kötik ki a villanyórát.
– És mit mond az Ormánságban az Együtt? Hogy szörnyű ez a közmunka, modernkori rabszolgaság, de mi majd munkahelyeket teremtünk? Huszonöt éve ezt hallják.
– Szerintem a közösségformálás a lényeg. Egy polgármesternek az eddiginél sokkal intenzívebb kapcsolatot kell kialakítania az ott lakókkal, aktívabb közösségi tervezéssel kell intéznie egy település életét.
– Konkrétan?
– Város- vagy területfejlesztésben például azt jelenti, hogy már a tervezés első fázisában nyitunk az emberek felé, megkérdezzük őket arról, hogy mi a gond a településen, és közösen gondoljuk ki a megoldásokat.
– Nem lesz meglepő, mit mondanak: nincs munka, kevés, drága a napi négy busz és a többi.
– Igen, de megoldást is együtt lehet találni. Amikor megkérdeztük egy program során a mélyszegénységben élőket a kormány vesszőparipájáról, a háztájiról, azt mondták: nincs pénzük takarmányra, vetőmagra, és már nem is tudják, hogyan kell csinálni. De mivel itt nem álltunk meg, az is kiderült, milyen alapok, milyen szervezési háttér kellene ahhoz, hogy a háztáji mégis működjön, ráadásul ne csak egy évig. Az ilyen beszélgetések odafigyeléssel, munkával nagyon hasznosak – és nem csak vidéken. Egy budapesti tér rekonstrukciójánál, ha a tervezésben részt vesznek az ott lakók, akkor magukénak érzik a fejlesztést, kisebb eséllyel teszik tönkre.
– Az Orbán-rendszer, bár mindig a közösségről beszél, azt sugallja: teljesíteni kell, hogy jogaid legyenek, aláássa a szolidaritást.
– Magyarországon akkorák a társadalmi konfliktusok, hogy ha nem megyünk le a gyökerekig, nem beszéljük ki az akár évtizedekre visszanyúló bajokat s nem határozunk meg a többség számára elfogadható értékeket, akkor csak felületi kezelést adunk. De ehhez kormányon kell lenni.
– Mari néni nem akar lemenni a gyökerekig, illetve csak annyiban, hogy reggel megtalálja a kertben az uborkát.
– Ha nem keressük meg a bajok gyökerét, hanem például csak egyfajta rendpártiságot hirdetünk, azzal önmagában nem fogjuk megszüntetni a problémákat. A közbiztonság javítása jogos elvárás, de sem én, sem a közösségünk nem fogadja el, ha ezt bárki etnikai alapon akarja elérni.
– A miskolci Együtt–PM megengedőbb, lásd Pásztor Albert támogatása.
– Nem, ezt ők sem fogadják el. Nem visz előrébb, ha megtömjük a börtönöket olyanokkal, akik tyúkot loptak. Pápa Leventével javasoltuk a közmunkarendszer átalakítását: adjunk támogatást azoknak a piaci szereplőknek, amelyek érdemi munkát adnak a korábbi közmunkásoknak, mert így visszakerülnek a munkaerőpiacra, szocializálódnak, értéket termelnek. Az oktatás a másik fontos elem. Ha nincs jó oktatás, nincsenek élmények, akkor nem lesz perspektíva, amiért érdemes küzdeni. Szokták mondani, elfolytak az uniós milliárdok, ellopták a pénzt, semmi látszatja az integrációs programoknak. Persze, ha mindig csak ideig-óráig csináljuk, nem is lesz. El kell fogadni: mire a mélyszegénység problémáját megoldjuk, tíz-húsz-harminc év el fog telni – de csak ha következetesen folytatjuk. Ha a világra kinyíló két-három éves gyerekeknek szánt másfél éves program után nincs folytatás, például tanoda az általános iskolásoknak, akkor megint jön a megtorpanás.
– Mit lehet tenni a szolidaritás felélesztéséért?
– Az emberek taníthatók, az ország nem volt például mindig ennyire cigányellenes. Érdekes a Political Capital elemzése arról, hogy a különféle pártok választói mely ügyekre hogyan reagálnak. Kiderült, hogy egy másik ellenzéki párt, amely nálunk markánsabban felvállalta a melegek jogait...
– a DK...
– ...és szimpatizánsaik elfogadják a melegeket, miközben Pásztor Albertet, aki cigányozott és aki nem hisz az integrációban, ugyanúgy tudják támogatni. Azért, mert a romák érdekeiért nem állt ki elég markánsan a párt.
– Dehogynem: korábban tüntetett Gyurcsány Ferenc, nyakában „cigány vagyok” táblával.
– Szétcsúszott ebben a kérdésben a DK, ám ez nem az én dolgom. De ha engedjük az országban a nyílt színi cigányozást, ha megkérdőjelezhető lesz az integráció szükségessége, akkor hamar újra a harmincas évek antiszemita, kirekesztő légkörében találhatjuk magunkat.