"Ettől nem kell tartani" - Martonyi nyugtatni próbált
Martonyi János külügyminiszterrel beszélgetett a BBC A világ ezen a hétvégén (The World This Weekend) című, népszerű vasárnapi műsorának riportere abból az alkalomból, hogy Magyarország fél évre átvette az Európai Unió soros elnökségét. A hét folyamán az angol sajtó is kivette részét a magyar kormány összehangolt nemzetközi bírálatából, de a legtekintélyesebb vasárnapi lap, a The Sunday Times nem foglalkozott a témával.
A baloldali The Observer kommentátora azonban nem csak a budapesti kormány működését kifogásolta, de elmarasztalta az Európai Uniót és a brit konzervatív párti kormányzatot is, amiért Magyarországot megfelelőnek tartja az unió soros elnöki posztjának betöltésére. Martonyi János interjúja megnyugtatóan hathatott a kedélyekre - számolt be az
InfoRádió.A BBC-összeállításban a magyar külügyminiszterrel folytatott beszélgetés előtt az euróövezet bővüléséről volt szó, arról, hogy Európa közös pénznemét január elsejétől Észtországban is bevezették. Martonyi János első dolga tehát az volt, hogy gratulált az észt sikerhez. Természetesen megkérdezték tőle, hogy Magyarország csatlakozása mikorra várható.
A külügyminiszter válaszában elmondta, hogy amikor 1998-ban első ízben irányította a tárcát, felcsillant az euró magyarországi bevezetésének belátható időn belüli lehetősége, de azután az új kormány idején annyira leromlott az ország gazdasági helyzete, hogy a bevezetésre immár várható dátumot sem lehet megjelölni.
A BBC munkatársa rákérdezett a jelenlegi gazdasági intézkedések jellegére, az egyes külföldi kommentátorok által különös lépésnek ítélt bankadóra, valamint a nyugdíjrendszer egységesítésére. Megjegyezte azt is, hogy ez utóbbi lépés miatt több hitelminősítő intézet leminősítette az országot.
Martonyi János rámutatott, hogy a magyar gazdaság rendbetételéhez valóban rendkívüli megoldásokra volt szükség, de immár bizonyos, hogy a gazdaságot sikerül növekedési pályára állítani, tehát a leértékelés helytelen.
Az angol sajtó már korábban cikkezett arról, hogy a magyar kettős állampolgárság bevezetése problémákat vethet fel, hiszen a határ menti országok magyar lakosai ennek nyomán könnyebben vállalhatnak állást az Európai Unióban, és esetleg megrohanják az uniós munkaerő piacot.
Martonyi János a felvetésre válaszolva elmondta, hogy ettől nem kell tartani. A határ menti országok között vannak olyanok, amelyek már tagjai az Európai Uniónak, állampolgáraik szabadon vállalhatnak munkát a közösségen belül, mégsem özönlötték el Európa gazdagabb országait - tudósított az InfoRádió.