„Megölöm a családom” – ezzel hívta fel a rendőrséget a 41 éves S. János, majd combon szúrta saját magát

2020. június 26., 07:51

Szerző:

„Megölöm a családom” – ezzel hívta fel a rendőrséget egy ismeretlen 2020. június 24-én, azaz még szerdán 16 óra után, majd bontotta a vonalat. A segélyhívó központ kezelője azonosította a helyet, ahonnan a névtelen és adathiányos bejelentés érkezett, amit hamarosan egy újabb követett. A bejelentő akkor elmondta, érdi házukban fia és élettársa összeszólalkoztak, egyikük megsérült. A járőrök kivonultak a házhoz, ahol egy nőt és két teraszon ülő férfit találtak. 

A rendőrség beszámolója szerint a 41 éves S. János aznap többször meglátogatta a kocsmát, sörből és borból annyit fogyasztott, hogy délután 4-re elmondása szerint úgy tért haza, ahogy szokott: közepesen piásan. A konyhában állva kezében tartotta a legtöbbször evéshez használt kését,

amikor jött egy gondolat, hogy megszúrja anyja élettársát.

A 66 éves férfi elhárította a hadonászó mozdulatokat, a támadó a saját combjába szúrta fegyverét. Erre ájulásig szorította áldozata nyakát, akiről végül az anya rángatta le fiát. A kórházban ellátott sérült támadó beismerte tettét, a gyanúsítás közlésekor az őt kihallgatónak annyit válaszolt:

„Teljesen úgy volt, ahogy felolvasta”.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztálya S. János ellen emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, egyben kezdeményezték az őrizetbe vett férfi letartóztatását.

A rendőrség tréfásan azt közölte az esetről: „a bökő visszafelé sült el”.

Ez volt a kés:

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.