Elutasította a főügyészség a Magyar Gárda főkapitányának panaszát

Elutasította a Fővárosi Főügyészség a Magyar Gárda főkapitányának a panaszát; Kiss Róbert azt kifogásolta, hogy a rendőrség "törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatással" gyanúsította meg őt.

2009. augusztus 10., 18:19

A BRFK július 23-án szűkszavú közleményben tudatta, hogy gyanúsítottként hallgatták ki "K. Róbert 33 éves férfit törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt". Az MTI akkor azt írta, információi szerint Kiss Róbertről, a Magyar Gárda főkapitányáról van szó. A rendőrség akkori közlése szerint a gyanúsított a kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését tagadta, és a gyanúsítás ellen panasszal élt, amelyet a Fővárosi Főügyészség bírál el.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Skoda Gabriella hétfőn az MTI-hez küldött közleményében azt írta, hogy a Fővárosi Főügyészség "a törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntette miatt K. Róbert ellen folyamatban lévő bűnügyben (...) elutasította K. Róbert gyanúsítás ellen bejelentett panaszát".

A határozat indokolása kiemeli, hogy K. Róbert gyanúsított 2009. július 4. és 11. napján elhangzott beszédei, melyben a feloszlatott szervezet újjáélesztésére hívta fel a jelenlevőket, alkalmasak a Büntető törvénykönyv 268. paragrafusában foglalt "törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettének" megállapítására - írja az MTI.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy ennek a bűncselekménynek három tényállási eleme van: a hatósági rendelkezés elleni általános engedetlenségre uszítás, valamint a nagy nyilvánosság előtti, és a köznyugalom megzavarására alkalmas elkövetési mód, amelyeket "K. Róbert a cselekményével kétségkívül megvalósított".

"Erre figyelemmel a Fővárosi Főügyészség szerint a nyomozó hatóság törvényesen és megalapozottan intézkedett a gyanúsított kihallgatása iránt" - írta Skoda Gabriella.