Vitára hívta szombatra Karácsony a jelölteket, Márki-Zay ott lesz
A programokról az elmúlt napokban nem sok szó esett, inkább a helyezkedésen volt hangsúly.
Előrehozott kormányfőjelölti vitát javasolt Karácsony Gergely csütörtök reggeli Facebook-posztjában. A főpolgármester szerint az ellenzéki előválasztás vasárnap induló második fordulója előtt már szombaton meg kellene tartani a vitát a három versenyben maradt jelölttel, mert az erre kijelölt október 13. már túl későn lenne.
„Az előválasztásnak arról kellene szólnia, hogy a politikusoknak milyen jövőképet kellene kínálniuk, végre arról kellene szólnia a politikának, hogy hogyan fogunk jobban élni ebben az országban. Sajnálom, hogy az elmúlt néhány napban keveset beszéltünk erről” – mondta Karácsony a videójában.
A főpolgármester meg nem nevezve, de jól kivehetően üzent Márki-Zaynak is a videóban, amikor arról beszélt, hogy fontosak ugyan a közvélemény-kutatások, de szerinte arra nem lehet mindent felépíteni. Mint mondta, közvélemény-kutatóként éppen azt tanulta meg, hogy azok a politikusok, akik a közvélemény-kutatásokból akarják kiolvasni, hogy mi a helyes és mi a helytelen, akkor el fognak bukni.” – mondta Karácsony.:
„Szeretném újraegyesíteni ezt az országot, lezárni a polgárháború időszakát és felszámolni azokat a társadalmi igazságtalanságokat, amelyek nyomasztanak minket és nagyon sok ember kedvét elvették attól, hogy higgyen a demokráciában.”
Ehhez a főpolgármester szerint valódi vita kell, ezért szombaton, bármilyen helyszínen, bármilyen feltételek mellett kész vitázni a DK jelöltjével, Dobrev Klárával és a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőjével, Márki-Zay Péterrel.
A 168 megkérdezte Márki-Zay Pétert, aki azonnal igent mondott rá hozzátéve: "Végre! Örömmel megyek a Partizánba vitára".
Kérdésünkre, hogy Dobrev Klára részt vesz-e a vitán, a Demokratikus Koalíciótól az alábbi választ kaptuk:
"A miniszterelnök-jelölti vitákról nem a jelöltek, hanem a hat párt közösen dönt.
Az előválasztást szervező hat párt megállapodott abban, hogy a miniszterelnök-jelöltek három alkalommal fognak vitázni egymással. Ebből a második fordulóra egy vita esik, az RTL Klub szervezésében.
Nem lehet hűbelebalázs módra változtatni a közösen megalkotott szabályokon és az sem lehetséges, hogy egy miniszterelnök-jelölt egymaga próbálja a saját ízlése szerint hajlítani a közös előválasztási szabályokat. Az előválasztás szabályait nem Karácsony Gergely, nem Márki-Zay Péter és nem Dobrev Klára alkotják. Hanem a hat szövetséges part közösen.
A DK szerint újabb vitát rendezni csak a szervező pártok konszenzusával lehet, erről a közös ellenzéki előválasztási bizottság dönthet. Dobrev Klára, ahogy eddig, úgy ezután is mindenben az előválasztási bizottság döntése szerint fog eljárni. Így lesz ez egy esetleges újabb miniszterelnök-jelölti vita kapcsán is."
(Kiemelt kép: (B) Dobrev Klára, Fotó: Karancsi Rudolf / 168.hu (K) Karácsony Gergely, Fotó: Pesti Hírlap archív (J) Márki-Zay Péter, Fotó: Dimény András / 168.hu)