Az ellenzék az import-vendégmunkásokkal próbálja revolverezni a kormányt

Sokan várják az ellenzéki összefogást, ami megvalósulni is látszik, de nem pont úgy, ahogy a kormánnyal szemben állók többsége elképzelné.

 

 

2023. szeptember 28., 14:22

Szerző:

Szinte mindegyik ellenzéki párt célba vette a kormányt az elmúlt időszakban jelenetős számban Magyarországra szállított vendégmunkások ügyében. A probléma csak az, hogy a kritikai megszólalások nem sokban különböznek a kormány 2010-es hangvételétől.   

A G7 összeállításában példaként említi a Magyar Szocialista Párt országjárását, amelynek visszatérő üzenete, hogy a kormány a munkavállalók bérét és a munkabiztonság színvonalát töri le azzal, hogy külföldi vendégmunkásokat hív az országba. Az MSZP szerint ezért csak kollektív megállapodás és szakszervezeti egyetértés mellett szabadna vendégmunkásokat alkalmazni itthon.

A Demokratikus Koalíció pár napja „500 ezer vendégmunkás betelepítése helyett inkább a magyar dolgozók képzésére lenne szükség” címmel adott ki közleményt. A Momentum nemrég egyebek mellett azzal kritizálta a debreceni városvezetést, hogy az akkugyár építése miatt „idehozna több ezer kínai vendégmunkást”.

A Jobbik hétfőn a Bevándorlási Hivatal előtt követelt „migránsmunkások helyett normális béreket”.

A Mi Hazánk egyenesen vendégmunkás-bűnözésről beszél.

A G7 azonban kiemeli azt a tényt is, hogy a legérintettebbek, a szakszervezetek távol tartják magukat a hatásvadász állításoktól és inkább azt hangsúlyozzák, hogy a vendégmunkások érdekképviseletére is van szükség. „Az is probléma, hogy itthon az egyik politikai oldal »migránsozik« folyamatosan, a másik oldal meg »vendégmunkásozik« –  a politikai tér kifelejti a munkavállalókat magukat”, mondta például Székely Tamás, a VDSZ elnöke a Mércének.

Egyes becslések szerint már 100 ezernél is több EU-n kívüli munkavállaló dolgozhat itthon. A kormányzat 500 ezer új munkavállalóra vonatkozó célját pedig csak ennél jelentősen több vendégmunkással lehet elérni, ahogy ezt Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár is elismerte.

(Kiemelt kép: egy munkás állítja be a sínfektető gépet a Budapest-Belgrád vasút építési helyszínén Kunszentmiklóson, Magyarországon 2023. május 30-án. Fotó: Volgyi Attila / Xinhua via AFP)