Elítélte a bíróság a fideszes médiabirodalom két vezetőjét egy ordenáré cikk miatt

A Magyar Nemzet nevet viselő kormánypárti lapban Szikszai Péter álnév mögé bújva gyalázta Szabó Tímeát, a főszerkesztőnek is tetszett az írás, le is közölte. Most mindkettőjüket próbára bocsátotta a bíróság.

2021. június 17., 16:41

Szerző:

A bíróság a mai napon bűnösnek mondta ki Szikszai Péter kormánypárti médiamunkást és Toót-Holló Tamást, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét becsületsértés vádjában – írja Facebook bejegyzésében Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a Párbeszéd társelnöke. 

A képviselő a posztban ismerteti az ítéletet, miszerint Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon kimondta: a „Zummer Fülöp” álnéven írt cikk írója és az azt jóváhagyó főszerkesztő megfosztottak emberi mivoltomtól, és a cikk messze túlment azon, amit közszereplőként el kell viselnünk. A bíróság szerint az írásnak szinte semmi köze nem volt a képviselői munkámhoz, az öncélú gyalázkodáson túlmenő tartalma alig volt kivehető. A cikk kizárólag arra szolgált, hogy engem egy kiirtandó állati faj szintjére alacsonyítson. A bíróság egy év próbára bocsátást szabott ki Szikszaira és Toót-Hollóra. 

A képviselő kitér arra is, hogy Szikszai és Toót-Holló a tárgyaláson azt mondták, ők a
 
„Szabó Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése” című cikket
 
pusztán egy gúnyos szatírának szánták.
 
Azt az írást, amit a Fővárosi Ítélőtábla egy másik perben jogerősen végleges eltávolításra ítélt az online térből, mert ahogy fogalmaztak, annak „alig van olyan mondata, amely ne lenne jogsértő”, illetve „olyan nyelvi eszköztárhoz nyúlt, amely egy, a világtörténelemben elítélt ideológia eszköztára volt".
 
Szikszai szerint viszont az nem jogsértő, pusztán egy szatíra – ídézte fel Szabó az előző ítéletet, majd hozzáteszi:
„Ezek szerint Goebbels is egy rendkívül szatirikus ember volt". 
 
 

(Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd)

Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnökével szemben bizalmi szavazást tartottak, miután az általa vezetett testület elfogadta a kormány új igazságügyi reformját. Amivel kapcsolatban egyébként a bírók egy jelentős része éles kritikát fogalmazott meg.