Elfogy a türelem? – Maradnak a menekültek a célkeresztben
Eddig minden jól ment, nincs baj – mondja magának a harmincadik emelet magasságában a felhőkarcolóból a századikon kiszédült ember. Erre a régi viccre emlékeztet a Fidesz optimizmusa az Európai Unió végtelennek látszó türelmével kapcsolatban.
Eddig tényleg minden jól ment. Az unióban évről évre Magyarország kapja a legtöbb támogatást a nemzeti össztermékéhez képest, vezetünk az egy főre jutó kifizetésekben is, miközben az EU csalás elleni hivatala szerint nálunk sikkasztották el a legtöbb támogatást. Nincs nagyobb baj: lehet milliárdos plakátkampányban hirdetni, hogy megállítjuk Brüsszelt, amíg a bizottság elnöke „törődő kapcsolatot” ápol a magyar miniszterelnökkel. Lehet a migránsellenes hisztéria fenntartása érdekében meghosszabbítani a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, miközben bevándorlót testi valójában már régóta nem látott senki. És lehet az uniós vezetőket, miniszterelnököket, külügyminisztereket hazugnak, képmutatónak, ámokfutónak, esztelennek, álszentnek, szánalmasnak nevezni – ahogyan ezt a magyar külügyminisztertől szoktuk hallani –, amíg az érintettek nem szólnak vissza. Számos jel azonban arra mutat, hogy az a politika, amely tegnap még működött, holnap visszaüthet. Esetleg nagyobbat is, mint az eddigiek alapján várnánk. Mert a kvótavita még a menekültek ügyeinek kezelésében is csak a jéghegy csúcsa.
Fotó: Kovalovszky Dániel
Az uniós intézmények vezetőinek dilemmáit jól mutatja az a Frontexen (az unió Határ- és Partvédelmi Ügynökségén) belüli levelezés, amelyhez a 168 Óra a közelmúltban jutott hozzá. Az első levelet az intézmény alapjogi ügyekben illetékes konzultációs fórumának elnöke tavaly november 10-én írta Fabrice Leggeri főigazgatónak.
A testület nem kevesebbet javasolt, mint hogy a Frontex függessze fel az együttműködést a magyar hatóságokkal a magyar–szerb határ mentén, mert az Orbán-kormány által tavaly júliusban bevezetett szabályozás sérti a nemzetközi és uniós jogot. A fórum elnöke levelében felsorolta a testület októberi ülésén elhangzott érveket.
Ezek közül az egyik legsúlyosabb, hogy tavaly nyár óta a magyar határőrizeti szervek visszakísérnek – valójában inkább visszatoloncolnak – Szerbiába minden olyan menedékkérőt, aki nem a tranzitzónákon keresztül érkezett. Ezeknek a menedékeseknek az ügyét nem vizsgálják, nem regisztrálják őket, személyazonosságukat sem állapítják meg, ami ellentmond az uniós jog menekültügyi előírásainak. Csakúgy, mint az, hogy ezeket az embereket Szerbiába zsuppolják vissza, ahol az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint a menedékkérők nem számíthatnak ügyük hatékony és igazságos elbírálására.
A konzultációs fórum megállapítása szerint az uniós előírásoknak a tranzitzónák működése sem felel meg. Azok naponta csak harminc embert fogadnak, és az ott alkalmazott eljárások nélkülözik a megbízható jogi garanciákat. A testület figyelembe vette az Amnesty International és más civil szervezetek jelentéseit arról, hogy a menedékkérőket a magyar rendfenntartók időről időre bántalmazzák, szavahihető beszámolók szólnak ütlegelésekről, kutyaharapásokról, vízbefojtást imitáló kínzásról, gyakran az után, hogy az érintetteket a kerítés túloldalára kényszerítették.
A testület tagjai mindennek alapján úgy vélekedtek, hogy amennyiben a Frontex állományához tartozó 58 katona és tisztségviselő továbbra is együttműködik a magyar hatóságokkal, úgy – de facto – maguk is azok közé tartoznak majd, akik megsértik az unió alapjogi chartáját.
Fabrice Leggeri főigazgató idén február elsején kelt válaszában közölte, hogy nem függeszti fel a Frontex jelenlétét a szerb–magyar határon. Levelében arra hivatkozott, hogy a szervezet operatív divíziója szerint 2016-ban csak három incidens történt, és a magyar rendőrség úgy tájékoztatta, ezek egyikében sem vett részt Frontex-katona. A főigazgató egy olyan uniós szabályzati javaslatra is hivatkozott, amely a jövőben biztonságos harmadik országnak minősítené Szerbiát is.
Nem áll rendelkezésünkre a konzultációs testület február 2-i ülése után küldött válasza, de Leggeri következő leveléből arra következtethetünk, hogy abban alighanem megbízhatóbb információk szerepelhettek az erőszakos esetekről. Ezek közül egyébként kirívó jogsértést írt le a Human Rights Watch szervezet 41 olyan interjú alapján, melyeket menedékkérők, civil szervezetek tagjai, ENSZ-hivatalnokok és magyar tisztségviselők kikérdezésével készítettek.
A különböző helyszíneken egyenként meghallgatott menedékesek arról számoltak be, hogy 2016. május 11-én éjjel 30-40 fős csoportjuk lépte át a magyar határt. Két kilométert haladtak, amikor magyar fegyveresek állították meg őket. A migránsoknak le kellett ülniük és fejükre tett kézzel a földet nézniük. Amikor ez megtörtént, a Human Rights Watch információi szerint a férfiakat fojtó fehér porral fújták le, ettől időlegesen elveszítették látásukat. Ekkor módszeresen ütlegelni kezdték őket. Egyes menedékkérők kijelentették: az összevert emberekkel a hatósági személyek még szelfiket is készítettek. Többüknek lefújva, megbilincselve kellett a pengedrótos határkerítés egy szűk résén átmászniuk, ami elkerülhetetlenül sérülésekhez vezetett.
Kutatásainak eredményeiről a Human Rights Watch részletes levelet küldött a magyar Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnak, a Belügyminisztériumnak és a védelmi tárcának, azzal, hogy készek három hétig várni a feleletre, hiszen jelentéseikben szeretnék azt figyelembe venni, közölni a magyar főhatóságok álláspontját, tapasztalataikat. Múltak a hetek, hónapok - válasz azóta sem érkezett.
Leggeri idén március 7-én olyan levelet küldött a konzultációs testület elnökének, amelyben már nem bagatellizálja a magyar területeken történt jogsértéseket. Mint írta, ha visszavonná a Frontex erőit a határról, akkor a szervezet elveszítené annak lehetőségét, hogy saját forrásokból szerezzen objektív információt, és nehezebbé válna az esetleg elmérgesedő helyzet utókezelése is. Ezért döntött úgy, hogy maradni kell, így az ügynökség minimalizálhatja a lehetséges kockázatokat. Leggeri ugyanakkor elhárított minden felelősséget olyan incidensekért, amelyekben a Frontex katonái nem vettek részt, és hozzátette: az ügynökségnek semmilyen része sincs abban, hogy Magyarország biztonságos harmadik országként kezeli Szerbiát.
Márciusban egyébként is felgyorsultak az események. A hónap közepén a Magyar Helsinki Bizottság pert nyert az Emberi Jogok Európai Bíróságán két bangladesi menekült, Ilias és Ahmed ügyében, akik 23 napot töltöttek tranzitzónában. A bíróság megállapította, hogy a menedékkérők ilyen fogva tartása jogellenes, a határon lefolytatott eljárás tisztességtelen, és a menedékesek emberi jogait a magyar hatóságok azzal is megsértették, hogy Szerbiába küldték őket vissza, amely nemzetközi megítélés szerint nem számít biztonságos harmadik országnak. A magyar állam a döntés ellen fellebbezett, és kérte, hogy az ügyben a fellebbviteli fórum, a nagykamara döntsön. Március 28-án viszont tovább szigorították a hazai szabályozást: a korábbi 8 kilométeres sáv helyett már az egész ország területéről azonosítás és jogi eljárás nélkül zsuppolják vissza Szerbiába az illegálisan érkezett menedékkérőket, köztük a gyermekeket is. A tranzitzónák pedig mostanában naponta csak tíz embert fogadnak.
Május 17-én az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen Az emberi jogok európai egyezményének és a menekültek ügyeinek kezelésével kapcsolatos más uniós előírások megsértése miatt. Közben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága már áprilisban azzal a kéréssel fordult az uniós tagállamokhoz, hogy Magyarország jogsértő gyakorlata miatt függesszék fel a menedékkérők áthelyezését. Miközben tehát az Európai Bíróság döntése szerint Magyarországnak kellene eljárnia 1294 menekült ügyében, az ENSZ emberiességi megfontolásokból nem is küldene hozzánk menekülteket.
Így állnak az ügyek, amikor Magyarország augusztus végén 135 milliárd forintot, az állítólag 883 millió eurós kerítésszámlának a felét követeli az Európai Bizottságtól – mondván, „a szolidaritásnak a gyakorlatban is meg kell nyilvánulnia”. Az uniós válasz – meglepő módon – csak abban volt elutasító, hogy kerítésre adjanak pénzt, ám nem zárták ki annak lehetőségét, hogy határvédelemre további összegeket utaljanak át az eddig sem kevés forrás mellé. Mert jön a pénz, bár Magyarország ellen a menekültek ügyében két kötelezettségszegési eljárás folytatódik, függőben van a nagytanácsi döntés az emberi jogok bírósága előtt Ilias és Ahmed ügyében, és az uniós bíróság várhatóan igen fájdalmas büntetést ró Magyarországra a kvótaügyben. 2007 és 2013 között Magyarország 60 millió eurót kapott a Külső Határok Alapjából, 2014 és 2020 között összesen 71 milliárd forintnyi támogatásra számíthatunk.
Hacsak el nem fogy közben a türelem. Mert ennek jelei már mutatkoznak. Sigmar Gabriel német külügyminiszter az Európai Bíróság kvótaítélete után például úgy nyilatkozott: Európában az nem megy, hogy valaki pénzt kap, de megsérti a jogállamiságot. Szociáldemokrata párttársa, Heiko Maas igazságügyi miniszter megtoldotta azzal: ha Magyarország a migrációs válságban továbbra is ragaszkodik a konfrontációhoz, akkor meg kell vonni tőle az uniós pénzeket.
Tévedés ne essék: ha az unióban folytatódik a bürokratikus műbalhéba ágyazott „törődő kapcsolat”, a szónoklás a mumusként emlegetett hetedik cikkelyről – amely legvégső esetben az adott tagállam szavazati jogának felfüggesztéséhez vezethet, de még sohasem alkalmazták –, az a Fidesznek jól jön a választási kampányban. Továbbra is ellenségképet lehet vetíteni az uniós intézmények köré – annál kevesebb szó esik a korrupcióról, az életveszélyes magyar kórházakról, az oktatási rendszer mélyrepüléséről. De elkerülhetetlennek látszik a csattanás, az igazi fájdalmat okozó uniós döntések meghozatala. Csak az a kérdés, hogy például a luxemburgi bíróság szokásos csigalassúságával megvárja-e a magyar parlamenti választásokat azzal, hogy benyújtsa a kvótabüntetés fájdalmas számláját. Vagy enged a bizottság sürgősségi kérelmének? És vajon a németországi választások után a CDU politikusai még mindig visszafogják-e majd azokat a néppárti képviselőket, akik szeretnék végre kívül látni a pártszövetségen a Fideszt?
És persze az is kérdés, mit üzen majd nekünk Inge Gräßle, az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottságának elnöke szeptember végén – miután leszállt az ellenőrzés alá vont felcsúti kisvasútról.
