Elfogták a budapesti gyújtogatót, eddig körülbelül 10 millió forint kárt okozott rongálásokkal

A 37 éves férfi  a nyomozóknak elmondta, hogy 2018 év elejétől több esetben okozott a környéken tarlótüzet, 22 esetben gyújtott fel szelektív hulladékgyűjtőket, és egyszer egy nyaralót is.

2021. május 12., 07:47

Szerző:

Egy férfi 2021. május 9-én szándékosan gyújtotta meg az aljnövényzetet Budapest XXIII. kerületében. A rendőrök a helyszín közelében azonosították, és elfogták a 37 éves K. S-t. A lakásán megtalált tárgyak alapján a férfi kapcsolatba hozható volt több korábbi tűzesettel is - írta a police.hu

K. S. a nyomozóknak elmondta, hogy 2018 év elejétől több esetben okozott a környéken tarlótüzet, 22 esetben gyújtott fel szelektív hulladékgyűjtőket, és egyszer egy nyaralót is, mivel szereti a tűz látványát, abban gyönyörködni szokott. A férfi körülbelül 10 millió forint kárt okozott a rongálásokkal.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói K. S-t három rendbeli rongálás vétség és egy rendbeli folytatólagosan elkövetett rongálás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. 

(Kiemelt képünk illusztráció: 168.hu | Dimény András)