Elfogadja? Megérkezett Sulyok Tamás válasza az államfő jelöltségre

Sulyok Tamás lehet a következő köztérsasági elnök, akár már a jövő héten.

2024. február 23., 07:39

Szerző:

Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok. Az ellenzéki pártok azonnal támadni kezdték a jelöltet, mondván, hogy „pártkatona”, „biogolyóstoll”, „báb”, illetve hogy az Alkotmánybíróság elnökének felterjesztése szimpla bábjáték, amellyel az Orbán-rezsim csak elfedni akarja a bajt.

A DK szerint „Sulyok és társai söpörtek már el hazug érvekkel ellenzéki népszavazási kezdeményezéseket, alkotmányosnak minősítették a hajléktalanok rendőrségi üldözését, jóváhagyták a rabszolgatörvényt, valamint azt is elnézték, hogy a munkavállalókat szolgasorba taszító jogszabály ellen tiltakozó ellenzéki képviselőket nem engedték be a közmédia épületébe” – olvasható az ellenzéki párt közleményében.

Sulyok Tamás is reagált a Fidesz-KDNP döntésére, miszerint őt szeretnék látni a köztársasági elnöki székben. „Az Alkotmánybíróság elnökeként ért a megtisztelő jelölés az államfői hivatal betöltésére. Ahogyan jogászként, úgy köztársasági elnökként is elsősorban a jog alapvető értékeit szem előtt tartva tudom a köz javát szolgálni és a nemzet egységét kifejezni. 

A köztársaságielnök-jelölést tisztelettel megköszönöm, a jelöltséget elfogadom."

Péntekre soron kívüli hátbizottsági ülést hívott össze Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A gyors bejelentésből arra lehet következtetni, hogy a jövő hét második felében egy rendkívüli ülésen, vagy a március 4-i rendes parlamenti ülésnapon megválaszthatják a kormánypártok államfőjelöltjét, Sulyok Tamás alkotmánybírósági elnököt. A soron kívüli, reggel 9 órás ülést Kocsis “Magyarország köztársasági elnöke megválasztásának napirendre vétele érdekében” kezdeményezte – vette észre a HVG a frakcióvezető indítványát, melyet Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének nyújtott be. 

Sulyok Tamás a szürke eminenciás

„A hatalom a maga szempontjából talán a legjobb döntést hozta, amikor Sulyok Tamást jelölte köztársasági elnöknek. Teljesen világos, hogy a leendő államfőnek a NER világából kell érkeznie, és ebben az Orbán-kormány szempontjából rendkívül kényes pillanatban egyáltalán nem mindegy, hogy egy vitatott, megosztó, kétes ember kerül a Sándor-palotába, vagy egy olyan szürke eminenciás, amilyen a mostani jelölt – írta péntek reggel a Népszava.

Sulyok Tamás egyébként 1956-ban született Kiskunfélegyházán, két felnőtt gyermeke van. Egy korábbi interjúban az mondta, eredetileg nem jogász, hanem pedagógus akart lenni, de abból nem könnyű eltartani egy családot. 

„Én inkább tanár akartam lenni, de apukám azt mondta, az is egy jó dolog, csak nehéz belőle megélni. Ezen elgondolkodtam, és inkább a jogot választottam. De hála a jó Istennek, úgy alakult az életem, hogy a pedagógiai hajlamomat ki tudom használni az egyetemen. Szeretek tanítani” – mondta egy interjúban, amely a Jogi Fórumban jelent meg 2015 nyarán. 

(Kiemelt kép forrása: Youtube)