Pártkatona, biogolyóstoll, báb – Íme az ellenzéki pártok reakciója a kormány államfőjelöltjére

Solyok Tamást jelöli a Fidesz-KDNP köztársasági elnöknek, a bejelentést nem hagyták szó nélkül az ellenzéki pártok.

2024. február 22., 16:46

Szerző:

Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok – jelentette be Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője közölte azt is, hogy a Fidesz elnöksége Deutsch Tamást javasolja a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének. Az ellenzék szinte azonnal reagált a bejelentésre.

A DK szerint Sulyok László fideszes pártkatona

​​​​​​Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke a 168.hu-nak küldött közleményében azt írta, „a DK szerint egy újabb fideszes pártkatona lett Orbán Viktor államfőjelöltje. Sulyok Tamást a Fidesz választotta meg az Alkotmánybíróság élére, a testületet pedig Fidesz-hű alkotmánybírókkal töltötték fel, akik sorozatban hoztak Orbán Viktornak kedves döntéseket”.

Az ellenzéki párt arra is kitért, hogy szerintük „Sulyok Tamás és a fideszes alkotmánybírók 2019-ben jogszerűnek minősítették a Fidesz választási csalását, amikor látszólag az európai parlamenti választásra, valójában azonban saját felhasználásra gyűjtöttek állampolgári adatokat. Sulyok és társai söpörtek már el hazug érvekkel ellenzéki népszavazási kezdeményezéseket, alkotmányosnak minősítették a hajléktalanok rendőrségi üldözését, jóváhagyták a rabszolgatörvényt, valamint azt is elnézték, hogy a munkavállalókat szolgasorba taszító jogszabály ellen tiltakozó ellenzéki képviselőket nem engedték be a közmédia épületébe” – olvasható a DK közleményében.

A Demokratikus Koalíció „követeli", hogy Orbán Viktor helyett az emberek döntsenek a köztársasági elnök személyéről.

„Soha többé nem lehet a magyarok államfője egy olyan pártkatona, aki Orbán Viktor parancsára pedofilsegítő bűnözőt enged szabadon és védelmezi az orbáni pedofilhálózatot. Ezért tüntetünk közösen az ellenzéki pártokkal a közvetlen elnökválasztásért február 25-én a Parlament előtt” – zárul a sajtóközlemény.

A Mi Hazánk röviden reagált

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az X-en (korábbi nevén Twitter) közzétett legfrissebb bejegyzésében írta le a Fidesz-KDNP államfőjelölti bejelentésével kapcsolatos véleményét. Mint írta, „a megbomlott nemzeti egység helyreállítására, köztársasági elnökként, Csath Magdolna megfelelő személy lenne. Sulyok Tamás pártkatona, ő nem alkalmas erre. A Fidesz EP-listavezetője pedig Deutsch Tamás lesz. Na, ő sem a nemzeti oldal embere.”

A Momentum továbbra is válaszokat akar

A Momentum nem vesz részt a Fidesz parlamenti cirkuszában, ahol kiválasztják Orbán Viktor köveztkező golyóstollát – ez a Momentum reakciója arra, hogy a Fidesz-KDNP megnevezte kihelyezett frakcióülésén államfőjelöltjét.

Mint közleményükben írták: „a köztársasági elnöki pozíció és annak személye annyira kiüresített és nem szól másról, mint hogy teljesítse Orbán Viktor akaratát, hogy – saját elmondása szerint is – Novák Katalin bukott köztársasági elnök sem volt minden információ birtokában, amikor kegyelmet adott a pedofil bűnelkövető segítőjének."

A következő „biogolyóstoll” kiválasztása helyett az alábbi kérdésekre kell válaszolni a hatalomnak, a Momentum ezekre várja a választ:

  • Miért kapott kegyelmet K. Endre?
  • Mikor kér bocsánatot Orbán Viktor a bicskei áldozatoktól?
  • Milyen kapcsolat van Orbán Viktor, családja és a bicskei pedofilok között?

A Párbeszéd-Zöldek a facebookon reagáltak Sulyok László jelölésére

„Mindegy, hogy ki a köztársasági elnök egy olyan rendszerben, amely nemcsak velejéig romlott és korrupt, hanem kegyelmet ad a pedofil bűnelkövetőknek. A fideszes kétharmad által kitalált dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnökének felterjesztése szimpla bábjáték, amellyel az Orbán-rezsim csak elfedni akarja a bajt."

A Párbeszéd – ZÖLDEK továbbra is választ és kollektív felelősségvállalást vár a bicskei pedofilügyben. Megfogalmazásuk szerint közvetlen államfő-választást javasolnak, „hogy ne egy levitézlett banda jelölje a köztársasági elnököt, hanem a népakarat. Mi – ebben az esetben – Kaltenbach Jenő jogtudóst ajánljuk"  – ismételték meg álláspontjukat.

(Kép forrása: Pixabay)

12:06

A csütörtöki Kormányinfón kiderült, hogy Gulyás Gergely szerint kivel fog össze Magyar Péter, hogy elfogadja-e Orbán Viktor Zelenszkij meghívását, hogy mi a helyzet a kórházak adósságával és milyen megállapodása lesz Magyarországnak Kínával. 

 

10:35

Megrenghet a kormány hatalma, leválthatják a magyarok Orbán Viktort? Egyelőre biztosan nem, hiszen a vármegyei közgyűléseknek nincs komoly hatása a magyar politikai élet alakulására, ugyanakkor fontos fokmérője a pártok vidéki támogatottságának. A közgyűlésbe való bejutáshoz szükséges listaállítás ugyanis megmutatja, hogy egy párt mekkora szavazóbázissal bír a legkisebb vármegye legapróbb településein. Ráadásul a mostani eredmények elég beszédesek.