Életfogytiglant kapott a sajószögedi férfi, aki brutálisan meggyilkolta a saját édesanyját
Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a sajószögedi férfit, aki tavaly megölte nyolcvanéves édesanyját - közölte Horváth Dóra sajtószóvivő kedden az MTI-vel.
Az esetet ismertetve elmondta, a vádlott évek óta haragban volt a vele egy háztartásban élő édesanyjával. Tavaly július 4-én otthonukban egy seprű nyelével és ököllel fél órán keresztül bántalmazta, majd egy késsel nyakon szúrta az idős asszonyt. Ezután a férfi elindult kifelé az udvarról, miközben egy rongyba törölte véres kezét, és a szomszédok füle hallatára azt mondta, elvágta a torkát. A férfi még a rendőrök kiérkezésekor is azt ismételgette, hogy megérdemelte.
A bíróság a vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 25 év elteltét követően bocsátható feltételesen szabadlábra.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik - közölte a sajtószóvivő.