Elég a megszorításokból!

– Az Európai Szocialisták Pártja júniusban Budapesten tartja kongresszusát. Azért választották a magyar fővárost, mert remélik: a rendezvény erősítheti a pártot a Jobbikkal folytatott – egyelőre nem túl sikeres – versenyfutásban?

– Természetesen a döntésben szerepet játszott, hogy így is támogatni akarjuk a magyar szociáldemokratákat. Egyben azt is kifejezzük, hogy Magyarország szerintünk fontos szerepet játszik az Európai Unióban, reagálnunk kell az önöknél zajló folyamatokra is.

– Szerintem a magyar politikai helyzet összeurópai tendenciákat tükröz. Például azt, hogy a bérből és fizetésből élők közül sokan elpártoltak a szocialistáktól, és a szélsőjobb felé fordultak. Egyetért ezzel?

– Nem arról van szó, hogy az emberek kiábrándultak a szociáldemokráciából, és a szélsőségesektől várnák a kedvező fordulatot. Inkább annak bizonyítékait látjuk, hogy milliók elégelték meg az európai jobboldal által hosszú évek óta erőltetett megszorító politikát. A több tagországban is megfigyelhető Európa-ellenesség az életminőség romlásának következménye.

– Vannak elemzők, akik szerint a szociáldemokrácia túl sok engedményt tett a liberalizmusnak. Az eltúlzott „politikai korrektség” zsákutcájába futott, miközben megfeledkezett társadalmi küldetéséről.

– Ezek a megállapítások a múltban talán megállták a helyüket, de manapság már nem érvényesek. A szocialisták és demokraták európai parlamenti frakciójában a hangsúlyt ma éppen a politika szociális dimenzióira helyezzük. Tudjuk, hogy legfőbb feladatunk a gyengébb érdekérvényesítő képességűek védelme.

– Orbán Viktor úgynevezett nemzeti konzultációt kezdeményezett a menekültek ügyéről, összemosva azt a terrorizmussal, és azt a látszatot keltve, mintha a bérből és fizetésből élők gondjaiért Magyarországon a migránsok lennének felelősök. Mit gondol erről?

– Úgy látszik, Orbán miniszterelnök úr nem olvasta az Európai Unió egyik meghatározó dokumentumát, Az emberi jogok chartáját. Az fekete-fehéren kinyilvánítja, hogy a mi integrációnk olyan alapvető értékekre épül, mint a szolidaritás, az alapvető jogok és az emberi méltóság védelme. Aki ezeket az értékeket nem osztja, annak nincs helye az unióban.

– A magyar miniszterelnök hétről hétre folytatja pávatáncát. Kijelenti, hogy a halálbüntetésről tárgyalni kell, majd Schulz EP-elnököt megnyugtatja, hogy nem is gondolta komolyan. Egy héten belül viszont kiderül: azt sem gondolta komolyan, hogy nem gondolta komolyan.

– A halálbüntetést az Európai Unió meghatározó egyezményei tiltják. Magyarország érdekében remélem, hogy Orbán úr tevékenysége ez ügyben kimerül a szokásos demagóg tirádákban. Tartózkodik viszont attól, hogy Budapestnek vállalnia kelljen a kemény konfliktusokat, amelyek óhatatlanul következnek az európai jog megsértéséből.

– És mit szól ahhoz a tételhez, hogy a keleti autoriter rezsimek eredményesebbek a nyugati demokráciáknál?

– A demokrácia tényleg zavaró lehet: főként azok számára, akik szívük szerint autoriter rendszert erőszakolnának hazájukra.

– Térjünk vissza a bevándorlás ügyére. Mi a szociáldemokrata válasz erre a kihívásra?

– Abból kell kiindulnunk, hogy a földgolyón ma milliárdnyi ember van, aki szeretne elmenekülni a szegénység, a háborúk, az embertelen életkörülmények elől. Ők a jobb élet lehetőségét keresik. Nekünk pedig morális kötelességünk, hogy segítsünk nekik.

– Értem. De van-e annyi pénzünk, hogy mindnyájukat befogadjuk?

– Annyi pénzünk biztosan van, hogy legalább azoknak menedéket adjunk, akiket hazájukban politikai, vallási vagy etnikai hovatartozásuk miatt üldöznek. Az Európai Unió több országa ma is jelentős számban fogad be menekülteket. Most az a feladatunk, hogy a bevándorlók újabb hullámát az unió országai között igazságosan, teherbíró képességük szerint osszuk el. Ez persze nem hosszú távú megoldás. A bajok gyökeréig csak úgy juthatunk el, ha részt veszünk a válságövezetek stabilizálásában. Az viszont biztos, hogy ma nem ereszthetjük le az összes sorompót, nem zárhatunk be minden ajtót.

– Európában megjelent a harcos baloldaliságnak egy új áramlata, amely elutasítja a korábbi alkukat és megállapodásokat. Ezek közül kiemelkedik a görög Sziriza és a spanyol Podemos. Ön szerint mit üzennek ezek a pártok?

– Megjelenésük nem más, mint a helytelen megszorító politikára adott válasz. Alexis Ciprasz a Sziriza élén azonban nem teheti meg, hogy csak elutasít valamit – kormányoznia is kell. És ez a jelek szerint olyan ellentmondás, amit a görög kormányfő egyelőre nem tudott feloldani. Éppen ez különbözteti meg őt a szociáldemokratáktól. Mert mi értjük az állampolgárokat, és kormányon képesek vagyunk kezelni a feszültségeket.

– Ön látja már a kiutat a görög válságból?

– Nagyon nyugtalanít minket a lehetőség, hogy Görögország kisodródhat, kiléphet az eurózónából, sőt az unióból is. Ezért szorgalmazzuk, hogy mindkét fél mutasson az eddiginél nagyobb hajlandóságot a kompromisszumra. Még várjuk a görög fél válaszát, de azt örömmel látjuk, hogy az emberek életét megkönnyítő reformok már megkezdődtek.

– Két éve egy interjúban ön azt javasolta, hogy az unió költsön sok százmilliárd eurót a társadalmi kohézió erősítésére, és így zárja le a megszorítások korszakát. Ma egyetért-e tegnapi önmagával abban, hogy ez lehetséges?

– Nagy örömmel látjuk, hogy kemény munkánk eredményes volt, és sikerült végre túllépni a növekedést fékező politikán. Az Európai Unió most kész arra, hogy legalább több százmillió eurót fektessen a Juncker-tervbe, amely valójában a mi munkánk gyümölcse. Ezért mi, szocialisták küzdöttünk évek óta. A terv kilátásba helyezi nagy nemzeti és regionális projektek finanszírozását. Az unió döntött a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséről, a környezetvédelmi beruházásokról, az információs társadalom és az innováció erősítéséről. Végre készen állunk arra, hogy befektessünk a növekedésbe, és ily módon erősítsük Európa versenyképességét és ezzel a társadalmi kohéziót, a lemaradók felzárkóztatását.

– Csak nem azt mondja, hogy a néppárti Juncker szociáldemokrata módon cselekszik?

– Juncker persze kereszténydemokrata, de ez nem akadálya annak, hogy elismerjük erős szociális érzékenységét, amit Barroso úr esetében egyáltalán nem tapasztalhattunk.