Elbaltázta: A bűncselekmény helyszínén hagyott egy iratot az elkövető

30 ezer forintos kárt okozott az a fatolvaj, aki meglehetősen amatőr módon a helyszínen felejtette néhány személyes holmiját, többek között egy névre szóló rendőrségi idézést is.

2011. január 12., 13:46

A férfi a Heves megyei Poroszló külterületén akácfákat vágott ki, a rendőrség lakossági bejelentés nyomán értesült a bűncselekményről – írta a

heol.humegyei hírportál.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság bűnügyi szakemberei a helyszínen találtak egy mobiltelefon-tartozékot telefonszámmal és egy tiszafüredi férfi nevére szóló rendőrségi idézést, valamint egy látlelet, amelyet a gyanú szerint a bűncselekmény elkövetésekor hagyott a helyszínen az elkövető.

A 33 éves férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták – eljárás indul ellene.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.