„Ekkora tömeget már nem lehet letagadni” – A szervezők minden várakozását felülmúlta a pénteki diáktüntetés

Se a 12 pontból, se a megszabott határidőből nem engednek.

2018. január 19., 23:06

Szerző: Bíró Veronika

Ekkora tömeget már nem lehet letagadni – ami azt illeti, Tarnay Kristóf Ábelnek igaza van, a pénteki diáktüntetést egy kicsit nehéz lesz ugyanazzal a legyintéssel elintézni, mint amilyennel az Emmi 2015-ben elintézte a demonstráció szervezőjének, a Független Diákparlamentnek a 80 kérését. Péntek délután a hideg és a szakadó eső ellenére több ezer ember – diák, tanár és szülő – tüntetett a Kossuth téren a demokratikus oktatási rendszerért, a diákok túlterheltségének megszüntetéséért. A 168 Óra kérdésére pedig az FD kommunikációs koordinátora azt mondta, minden várakozásukat felülmúlta a demonstráció. Örültek – mesélte az SZTE 21 éves hallgatója –, hogy sok tanár is megtisztelte jelenlétével a tüntetést, hiszen közösséget éreznek velük, közösek a céljaik. Ő beleborzongott a látványba, amikor több száz tüntető egyszerre kezdett el világítani a mobiltelefonjával.

Fotó: Merész Márton

De a tüntetés nyilván nem az érzésekről szólt. Sokkal inkább arról a 12 pontos követelésről, amellyel a diákok előálltak. Ebben megfogalmazták, milyen intézkedéseket várnak az Orbán-kormánytól, mégpedig igen gyorsan, mert a kabinet január 31-ig kapott időt arra, hogy írásban garantálja mind a 12 pont végrehajtását. Ellenkező esetben tovább fognak tüntetni, békés eszközökkel, de egyre többen és hangosabban. – Ekkora tömeget már nem lehet letagadni. Nem lehet nem meghallani a hangjukat – mondta erről az FD kommunikációs koordinátora.  Se a megszabott határidőből, se a 12 pontból nem engednek – fűzte hozzá.

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.