Éhbérért dolgoztatott pakisztáni szakácsokat egy budapesti étteremtulajdonos

Az étteremtulajdonos elvette szakácsai iratait, napi 14-18 órát dolgoztatta őket, a megbeszélt bérnek pedig csak töredékét fizette ki.

2021. február 28., 17:02

Szerző:

Egy pakisztáni étteremtulajdonos Magyarországra csalta, majd a fővárosban éhbérért dolgoztatta pakisztáni szakácsait – közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

A 2019-ben Budapestre érkezett két férfit a csepeli háza pincéjében szállásolta el a munkaadójuk – áll a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében. A pakisztáni nő elvette szakácsai iratait, napi 14-18 órát dolgoztatta őket, a megbeszélt bérnek pedig csak töredékét fizette ki. A szakácsokat a nő többek között azzal félemlítette meg, hogy ha a hatóságokhoz fordulnak, lopással vádolja meg és börtönbe juttatja őket, illetve vissza fogja vonatni a vízumukat, és kitoloncolásuk után tönkreteszi Pakisztánban élő családjaik életét is.

A XXI. kerületi rendőrök egy másik eljárással kapcsolatban szereztek tudomást a szakácsok életkörülményeiről, és nyomozást indítottak az étteremtulajdonos ellen. A nyomozók 2020. június 16-án gyanúsították meg a pakisztáni nőt.

A csepeli rendőrök az emberkereskedelem miatt folytatott eljárást befejezték, a több mint ezer oldal nyomozati anyagot a napokban megküldik az ügyészségre – olvasható a rendőrség közleményében.

(MTI)

(Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock)

 

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.