Néhány órán át nem működik majd a BKK alkalmazása.
Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.
TikTok-videók szerint hatalmas tömegben jelentek meg az árvaszúnyogok Siófokon, bár nem csípnek, a vibráló rovarinvázió alaposan megkeserítheti a nyaralók életét.
Június 16. és 22. között fokozott ellenőrzést tart a rendőrség Magyarország közútjain, az akció kiemelt célja az ittas és bódult sofőrök kiszűrése.
Bár a Balaton felé tartó sávokon nem kezdődnek új felújítások, így is lesznek sávlezárások, forgalomterelések és trükkös kerülőutak, főleg Érdnél.
2015. november 25., 12:35
Nem iszlamisták lehetnek a Hajdu Jánosék által elfogott állítólagos szélsőségesek, akiknél a keddi bejelentés szerint fegyvereket, bombákat találtak. Az egyik akció négy gyanúsítottjából ugyanis csak egy esetében merült fel az előzetes letartóztatás. Ez azt is jelentheti, hogy még csak bűnszervezetről sincs szó. A másik TEK-es akcióban elfogottakkal szemben pedig még csak nem is merült fel terrorgyanú – írja az .
2015. november 25., 12:23
A média jelentős része egyre többször teszi fel a kérdést: mit tegyen a civil, ha hirtelen egy terrorakció kellős közepén találja magát? A terrortámadások természetrajzáról kérdeztük mi is a téma két hazai szakértőjét: Tarjányi Péter biztonságpolitikust és Végh József pszichológust, túsztárgyalót.
2015. november 25., 11:39
Teljes szintek állnak üresen egyes pécsi panelházakban, mert a lakástulajdonosok külföldre mentek dolgozni.
2015. november 25., 11:03
Madridból Ausztriába akar átköltözni az a szír futballedző, akit Röszkénél szeptember elején elgáncsolt egy szélsőjobbos televízió operatőrnője – írja az osztrák Kurier.
2015. november 25., 10:59
Ma vételi ajánlatot tett Juhász Péter, az Együtt lipótvárosi önkormányzati képviselője: ő – civilek által összedobott – 170 millió forintot ajánl azért a belvárosi lakásért, melyet az önkormányzat 78 millióért készült eladni.
2015. november 25., 10:25
A kutyától vagy a gazditól kell-e jobban félni? Hogyan működik a magyar nevelési módszer? Egyebek közt erről beszélgetünk ma a 168 Óra élő rádióműsorában, a Szerda 11-ben. Tartsanak velünk!
2015. november 25., 09:37
Nekiütközött az M43-as autópálya szalagkorlátjának egy személyautó Szeged közelében – közölte a katasztrófavédelem.
2015. november 25., 07:47
Jelentős mennyiségű, többtonnányi kommunális hulladékot szállít külföldi vízgyűjtő területéről a Tiszán levonuló árhullám. Az úszó szemét járványügyi kockázatot jelent és védett környezetvédelmi területeket fenyeget – írta a 168 Óra Online-nak küldött közleményében a Természetfilm.hu Egyesület, amelynek aktivistái részt vettek a hulladék feltérképezésében.
2015. november 25., 07:08
Az Európai Olimpiai Bizottság megrótta Magyarországot, amiért az azt közölte, hogy már a földrész tizenhat állama támogatja a 2024-es játékok budapesti megrendezését.
2015. november 25., 06:35
Kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy dági férfi ellen, akinek házában kábítószer-tartalmú növényeket találtak a nyomozók.