Nem ez az első zaklatás Orbán Viktor részéről

2015. november 25., 10:02

A miniszterelnök a napokban megint lefoglalta az ország teljes figyelmét, amikor a Politicónak azt mondta, hogy minden terrorista végső soron bevándorló. Közben a médiában az keltett felzúdulást, hogy Kövér László, Orbán hűséges csatlósa a házszabály megsértésére hivatkozva nem engedi be az Országgyűlésbe a legnagyobb kereskedelmi tévé munkatársait. Pedig a NATO főtitkárának sajtótájékoztatója nyilvános volt, ám a jelek szerint arra az állami televízión kívül mást nem hívtak meg.

Az RTL Klubnál úgy látják, hogy stábjuk legfeljebb formai hibát követhetett el, mert belépett egy olyan folyosóra, ahová nem volt forgatási engedélye. De, mint a társaság hírigazgatója elmondta, a törvényhozás egyébként sem barátságos övezet az újságírók számára. A tilalom azonban nem az érintett munkatársra vonatkozik, hanem az egész adóra, de még a képviselői irodaházra is. Így ha az RTL Klub meg akar interjúvolni egy képviselőt, azt csak az utcán teheti.

Ugyanakkor Rogán Antal frakcióvezető sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt, szerinte csak félreértésről lehet szó. Vagy nem, mert időről időre felmerül, hogy kritikus médiát nem hívnak meg rendezvényekre. Ezt már a Süddeutsche Zeitung is megtapasztalta. Egy külföldi kolléga pedig megerősítette: bevett gyakorlat, hogy a kormány és a Fidesz az őt bíráló tudósítókat nem veszi fel a levelezési listára.

(

Süddeutsche Zeitung)