Az Európai Olimpiai Bizottság megrótta Magyarországot
Az Európai Olimpiai Bizottság megrótta Magyarországot, amiért az azt közölte, hogy már a földrész tizenhat állama támogatja a 2024-es játékok budapesti megrendezését.
Az állásfoglalás szerint a közép- és dél-európai tagok nem alkotnak hivatalosan elismert csoportot, ezért hiába álltak ki horvát kezdeményezésre Magyarország mellett.
A nyilatkozat arra is felhívja a figyelmet, hogy a nemzetközi olimpiai szervezet titkos szavazással dönt a mindenkori helyszínről, és a tagállamok nem közölhetik előre, hogy kire voksolnak majd.
A szövegből az is kiderül, hogy vannak olyan államok, akiket ugyan a támogatók között tüntettek fel, de előzetesen nem is kérdezték meg őket, hogy mi a véleményük. Ezért nem is lehet biztosra venni, hogy Budapest mellett vannak.
A közlemény sürgeti, hogy a tagok tartsák be a játékszabályokat a 2017 szeptemberében esedékes döntés előtt.
(Washington Post/AP)