Egyértelműen kétnyelvű
Megunta a kormány a sajtó kritikáját. Azt, hogy az általa propagált, társadalmi jólétet hirdető központi akarat szembemegy a valóságon nyugvó, nagyon is „életszagú” realitással. Kitalálták a magyar–magyar szótárt.
Nincs többé szegénység, csak rászorultság, nincs többé esélyegyenlőség, csak versenyhelyzet, nincs többé terhes nő, csak áldott állapotban leledző, a haza javára családot alapító nemzeti gondolkodású emberpár.
A kellemetlennek vélt kifejezések egyszerűen száműzettek a szótárból. A kortárs író szavai jutnak eszembe: „Szeretek nyakig, lehetőleg a fejem búbjáig elsüllyedni olyanok lelkében, akik nem hasonlítanak rám...”
Nos, valami ilyesfélét érzek az EMMI körlevelében, amelyről Mester Ákos is megemlékezik a 168 Óra hasábjain. (2015. február 26.)
Hozzá kapcsolódva kijelenthető: a „szótári jelenség” egyszerre megmosolyogtató és siralmas. A lakosság majd felét érintő nincstelenség, bárhogy csűrjük-csavarjuk a szavakat, nagyon is létezik. Abban is egyetértek Mester Ákossal, hogy itt bizony lopnak. Nem keveset/kevesen, sokan/sokat. És nem csupán fizikai értelemben. Szimbolikákat, ideákat, szervezetek irányítását sajátítja ki a kormány kénye-kedve szerint. Most éppen a szavakat lopják.
A várkert bazári függetlenségi csata győzelmi jelentéséből megtudhattuk: a Fidesz–KDNP regnálása óta a foglalkoztatás félmillió munkavállalóval növekedett, a gazdaság 3,5 százalékkal, a bérek és a nyugdíjak vásárlóerejének emelkedése 2,5 százalékpontos volt. Érezvén – talán – eme mutatók hihetőségét, a lelkes tapsolókat csak mérsékelten hatották meg a székelyviccek sületlen poénjai. (Igaz, a dakota mondások ezúttal elmaradtak.)
Ami a legfarizeusabb és legfelháborítóbb a beszédből: „Sajtószabadság nélkül nem tartanánk ott, ahol, így hát a demokratikus erők is megnyugodhatnak...” Ezen állítással vitatkozva legyen szabad idéznem a Riporterek Határok Nélkül (RSF) idevágó statisztikáját. Eszerint hazánk „csak” 42 hellyel szorult hátrébb a nemzetközi újságíró-szervezet sajtószabadságot vizsgáló rangsorában, ezt megelőzően benne voltunk az első húszban. (A vizsgált időszak az Orbán-kabinet 2010-es hatalomra kerülése óta kutatta a trendeket.) A jelentés megállapítja: „a kormány zaklatja a médiának azt a részét, amely nem áll ellenőrzése alatt, nem hajlandó kiszolgálni azt.”
Már csak az a kérdés, hogy meri megfogalmazni ezek után Orbán (nem először): egy bizonytalan világban néz le ránk Isten, az Európai Unió nem veheti el józan eszünket, a polgári Magyarországnak nincs alternatívája. Ha csak lelkes etimológusok (szófejtők) is be nem állnak a sorba, hogy önkéntesként magyarítsák a magyart...
Nagy Zoltán,
e-mail
