Egy érdek, két stratégia

- A Pedagógusok Szakszervezetének a kormánnyal kötött megállapodás voltaképpen mire garancia?
Galló Istvánné: Kicsit messzebbről kezdem. A kormány úgy döntött 2010-ben, hogy a közoktatás rendszerét is átalakítja. Megvolt hozzá a parlamenti többsége, a valódi érdekegyeztetés viszont elmaradt. Ugyanakkor a szakszervezetek nem nézhették tétlenül, ami az oktatásban zajlik. A PSZ írásos szakmai véleményeket készített, a törvényhez negyvenhat módosító javaslatot nyújtottunk be. Szerveztünk tüntetéseket, parlamenti vitanapot kezdeményeztünk, hogy a képviselőket azzal szembesítsük: előkészítetlen az oktatási intézmények államosítása.

- Most mégis aláírta a PSZ a megállapodást. Mi változott?

G. I.: Ha nem írjuk alá, a szakszervezetek továbbra sem tudnak beleszólni azokba a folyamatokba, amelyek januárban indultak, és szeptember 1-jével kiteljesednek.

– A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a PDSZ azonban nincs ott az aláírók között. Új, önálló sztrájkbizottságot alakított. Miért így döntöttek?

Mendrey László: Mi azt gondoljuk: akik aláírták a megállapodást, a rendszer részeivé válnak. A PDSZ azonban nem tudja elfogadni ennek a rendszernek a működését, az elveit. Ezért sem írhattuk alá ezt a megállapodást a kormánnyal. A sztrájkbizottságot éppen azért hoztuk létre, hogy ezt a rendszert megfékezzük. A legfőbb követeléseink: az államosítás felfüggesztése, az életpályamodell átgondolása, béremelés.

- Tehát a PDSZ továbbra sem ért egyet az államosítással. A PSZ a kormánymegállapodás óta már igen?

G. I.: Nem! A PSZ sem ért egyet az állami fenntartásba vétellel.

- Pedig Balog Zoltán miniszter azt mondta: a szerződéssel a szakszervezetek vállalták, hogy „beszállnak a csónakba, a Klebelsberg nevezetű hajó pedig az iskolák állami fenntartásba vétele felé halad”.

G. I.: Mondhatjuk így is, de tegyük hozzá: azért szálltunk be a hajóba, hogy a következő döntésekre ráhatásunk legyen. És tisztázzuk: amennyiben a másik fél nem tartja be a megállapodást, az aláíró szakszervezetek azt felbontottnak tekintik. Ez része a záradéknak. Vagyis nem mondtunk le a további szakszervezeti akciókról.

M. L.: Szerintem a munkáltatónak, jelen esetben az állam képviselőinek a megosztás az érdekük, hiszen így sikeresebben tudnak tárgyalni. És a szerződést aláíró szakszervezeteket bábként használják: részt vehetnek a kormánymegállapodás betartásának az ellenőrzésében, ott ülhetnek a monitoringbizottságokban... Csakhogy ezzel a rendszer részeseivé tették őket! Most is azt állítom: az egész ország érdeke a szakszervezetek egységes fellépése. Ettől még bizonyos dolgokról gondolkodhatunk másként. Ilyen az aláírás is.

G. I.: Megjegyzem: a PSZ az előző kormánnyal is kötött megállapodást. A mi filozófiánk szerint a szakszervezeteknek az adott helyzetben kell megpróbálniuk érvényt szerezni a kollégák érdekeinek. Másrészt az eredeti követelésünk is azt mondja: a szakszervezetek közreműködésével a kormány tekintse át a foglalkoztatási szabályokat. A megyei fejlesztési tervek alapján most fog kiderülni, hány iskola marad meg. Megállapodás született a finanszírozott álláshelyekről is. Lényeges kérdés volt, miként számítják ki, mennyi pedagógust foglalkoztatnak. Ha ebben nincs egyezség, a kormány egy kedvezőtlen számítással legalább húszezer pedagógust ab ovo elbocsát.

M. L.: De a kormány vajon miért pont most ült le tárgyalni? Mert a pedagógusok kikényszerítették. A hat ágazati szakszervezet közül négy összefogott, és megalakította a Pedagógus Sztrájkbizottságot.

- Hogy érthető legyen: abban még közösen vett részt a PSZ és a PDSZ is.

M. L.: Igen. Aztán megindultak a diákmozgalmak. Kivonult az utcára először 300 diák, majd lettek 3000-en, aztán 5000-en, és a kormány abban a pillanatban tárgyalni kezdett. Tapasztaltuk rögtön: a kormány nem ért másból, csak az erőből. Nagyon komoly társadalmi támogatottsága van a pedagógusoknak. Szülők, diákok, szakmai szervezetek állnak mögöttünk. Az oktatás nem hagyja hidegen az embereket. Azzal, hogy most három szakszervezet aláírta a kormánnyal a megállapodást, egy picit gyengül ez az erő. De csak kicsit.

G. I.: De a kolléga mit tart elfogadhatatlannak a kormánymegállapodásból? Mert úgy tűnik, mintha valami borzasztó dolgot követtünk volna el az aláírással...

M. L.: A PDSZ úgy véli: az egyezség nem foglalkozik sem az oktatás egészével, sem a sztrájkkövetelésünkkel. Azzal sem, hogyan lehet megállítani, vagy legalább normális mederbe terelni az államosítást. Nincs szó benne arról sem, miként rendeznék a közalkalmazottak bérét, akik a közoktatásban is jelentős számban dolgoznak, és még a pedagógusoknál is rosszabbul keresnek. Sorolhatnám még a hiányokat, valódi garanciák pedig nincsenek a megállapodás betartásához. Ha pedig a PDSZ most már önálló sztrájkbizottsága a saját követeléseiről nem tud megegyezni február 15-ig a kormánnyal, jönnek az érdekérvényesítő akciók.

G. I.: Január 1-jével a közoktatásban az intézményeket átvette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. De nem a vécépapír meg a kréta a probléma. Súlyosabbak a gondok. Nem tisztázott, kinek mi a feladata, hatásköre. Miben vállalt szerepet a PSZ a másik két szakszervezettel? Abban, hogy azonnal elkészüljön a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szervezeti és működési szabályzata, amelyből kiderül, mi az elnök, mi a járási tankerület, mi az iskolaigazgató feladata. Hogy az elnök asszony ne kézi vezérléssel irányítson egy ilyen hatalmas rendszert. Miért csináljuk ezt? Nem azért, mert egyetértünk a rendszerrel, hanem mert a százhúszezer pedagógus nem dolgozhat ekkora bizonytalanságban.

M. L.: Ezer sebből vérzik ez a rendszer, s bár szmsz-szel meg egyéb szabályozókkal valahogy rendbe tehető, de ettől még nem jó. Ha pedig a szakszervezetek részt vesznek a rendszer humanizálásában, előbb-utóbb a társadalom is elfogadja azt. Később azonban lényegesen nehezebb lesz megváltoztatni a struktúrát. Márpedig vissza kell adni az igazgatóknak a munkáltatói jogokat, vissza az önkormányzatoknak, azoknak, amelyek ezt vállalják, a fenntartási jogot. Vissza kell adni a helyi közösségeknek a beleszólási jogot az iskola működésébe. Mert a 21. században vagyunk, nem a 18.-ban.

- Ahogy látom: alapvetően nem szakmai kérdésekben van nézetkülönbség a két szakszervezet között. Az egyik inkább megelégelte a kormány buldózertechnikáját, s úgy gondolja, „belül”, tehát egy megállapodás keretében könnyebb az érdekérvényesítés. A másik szakszervezet szerint viszont kívülről kell sakkban tartani a kormányt. De ha az oktatás ügye úgy kívánja, akár újra összefognának egymással?

M. L.: Jól mondta: kulcsszó az oktatás. Ez az egész túlmutat már álláshelyeken, béremelésen. Az oktatás és az ország sorsáról van szó. Mi nem vagyunk az aláíró szakszervezetek közt, de magam is visszautasítom azokat a megjegyzéseket, hogy megvették a három aláíró szakszervezetet. Amúgy pedig a PDSZ álláspontja nem változott: mindig is az együttes fellépés volt az érdekünk.

- És a PSZ-é?

G. I.: Bizonyára lehetnek olyan kérdések, amelyekben össze tudunk fogni. Egyébként pedig miért ne teljesítené a kormány a megállapodás pontjait? Különösen ebben a szorongató helyzetben?