Egy dinoszauruszszoborból került elő egy eltűnt férfi holtteste Spanyolországban

Valószínű, hogy baleset történt. 

2021. május 24., 14:07

Szerző:

A spanyol rendőrség nyomozást indított, miután egy 39 éves férfi holttestét találták meg Barcelonában egy dinoszauruszt ábrázoló szoborban – írja a BBC. A rendőrséget a lap szerint szombaton értesítette egy férfi, aki családi programon vett részt kisfiával. A beszámoló szerint nagyon büdöset éreztek a Barcelona külvárosában, Santa Coloma de Gramenetben felállított papírmasé szobor mellett.

Az hívást indító apa később azt mondta, hogy a holttestet a Stegosaurus üreges lábának repedésén keresztül látta meg. A rendőrség szerint a halott férfit már napok óta keresték, mivel a családja jelentette az eltűnését. Egyelőre nincsenek bűncselekményre utaló nyomok. A helyi sajtó szerint a férfi egy beesett telefon után próbálhatott meg bemászni a dinószoborba, és vélhetően fejjel lefelé beszorult, képtelen volt segítséget kérni. A rendőrség ugyanakkor hivatalosan még nem kommentálta az ügyet, és a boncolás után közlik majd, hogy mi okozta a férfi halálát.

(Kiemelt kép: Wikipedia)