Egy baloldali szavazó keservei

Választópolgárként kemény hangú levelet írt a szocialista pártnak, mert szerinte ha az ellenzék nem sorakozik fel egyetlen program mögött, akkor a teljes baloldal eltűnhet a politikai palettáról. Pedig a baloldali pártok három frakciót is alakíthatnának a parlamentben, ami csak az MSZP nagyvonalúságán múlik. Végül kifogásolja, hogy a párt vezetői luxuskocsikon furikáznak, miközben négymillió szegény bizalmát szeretnék megszerezni. A „baloldali” szavazó Pintér András, a riporter KARDOS ERNŐ.

2014. július 31., 09:07

- A kritikus hangú levelében azt írja, „elszörnyedve nézi”, mi történik azzal a párttal, amelyikre szavazott. Kapott választ?

– Nem kaptam. Szerintem a levelemet valamelyik altitkárnő a többi dühös baloldali szavazóéval együtt kidobta a szemétbe. Pedig a párt vezetői legalább annyit jelezhetnének, „tudjuk, dühösek vagytok ránk, összeszedjük magunkat”. Ennyit a megmaradt törzsszavazó gárda megérdemelne!

– A leveléből kiderül, hogy még csak nem is tagja a szocialista pártnak. Komolyan gondolta, hogy pont önnek fognak válaszolni?

– Párttag valóban nem vagyok, de aligha ezt kéne firtatni. Szerintem az országnak szüksége lenne erős baloldalra, amelyre szavazni lehet. Ennyit tagkönyv nélkül is számon kérhetek azoktól, akikre szavaztam. Az erős jobboldal mellett tehát kéne ütőképes bal is. A két oldalnak az ország érdekében fenn kéne tartania a beszélő viszonyt. Ehhez azonban életerős baloldalra is szükség van. Amíg ez hiányzik, addig nincs miről beszélni!

– Alaposan leszedi a keresztvizet levelében a „bukott” elnökről, Mesterházy Attiláról. Némi munkáslevelezői feelinggel „főbűnösnek”tartja őt, aki csak a hatalmával és nem a szavazókkal foglalkozott, ráadásul „tökéletesen alkalmatlan” a miniszterelnöki posztra. Miért nem előbb szólt?

– Nézze, azoknak kellett volna ezt idejében felismerni, akik Mesterházy jelölését kezdeményezték, hisz ők hivatásszerűen foglalkoznak a politikával. Látniuk kellett volna: Orbán mellett Mesterházy labdába sem rúghat! De józan mérlegelés és kritika helyett a háttérből azt visszhangozták: megnyerik a választást. Rémes!

– Utólag ezt könnyen mondja bárki, előtte kellett volna, nem gondolja?

– Csak a vak nem látta, hogy Mesterházy megélhetési politikusokkal vette körül magát, és nagy sebességgel falnak vitte a baloldal autóját. Kétségtelen, az is bűnös, aki hallgatott. A rám eső felelősséget vállalom, de naponta szenvedve nézem, merre tart az ország.

– A tisztújítás során buknak a „valódi bűnösök” is. Levelében utólag hiába favorizálja Bajnait, hisz a választás előtt a legerősebb baloldali pártvezér, Mesterházy nem adhatta át arcvesztés nélkül az Együtt–PM elnökének a miniszterelnökséget. Nem gondolja?

– Visszakérdezek. Tudja, hányan nem mentek el szavazni, mert nem Bajnai lett a listavezető?

– Fogalmam sincs, de másnak sem igen lehet...

– Bajnai sikeres üzletembernek, eredményes miniszterelnöknek számított. Letett valamit az asztalra, más súllyal szerepelt a közéletben, de – igaza van – ezt elsőként Mesterházynak kellett volna felismernie. Egyedül ő mondhatta volna, hogy legyen Gordon... Ennyi esze még a jobboldali médiának is volt, hisz Bajnait folyamatosan próbálták lejáratni, mert tőle féltek. Győzelemre persze vele sem volt esély, de a kétharmad megelőzhető lett volna. Sajnos ezen már túl vagyunk, de jó, ha legalább utólag tisztán látjuk a helyzetet. Sok barátom elolvasta a levelemet, a legtöbben alá is írták volna. Talán akkor több az esély arra, hogy Tóbiás elé kerül.

– A szocialisták a levél nélkül is érezhetik a megújulás kényszerét, hisz látjuk: Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és a többiek a Deák Ferencről elnevezett társaság révén szeretnék megújítani a pártjukat. Ez ön szerint a jó irány?

– Szekeres Imre saját választókörzetében nem kapott tíz százalékot áprilisban. A többiekről nem is beszélve. Gondolja, hogy majd pont ők fogják ütőképessé tenni a szocialistákat, ők lennének az új, hiteles politikusok?

– Egyelőre még alakul az új szocialista vezetés, a lehetséges szövetségesekkel együtt. Az Együtt–PM, illetve a DK sincs jó helyzetben. Így lehet közös programot alkotni?

– Az ehhez vezető út első lépése az lehetne, hogy a szocik a parlamentben átadnának egy-egy képviselőt vagy képviselői helyet a szövetségeseiknek, hogy az ország házában legyen a baloldalnak három frakciója. Ez megalapozná a bizalmat.

– Gyengítse magát az MSZP azzal, hogy „lead” két képviselőt?

– Ne vicceljen, a szocik ma sem erősek. Ez egy gesztus lehetne a másik kettőnek. Ha ezt csak lassan fogják fel, akkor az SZDSZ sorsára fognak jutni, meglátja!

– Hasonló tanácsok garmadáját kaphatják a pártok, ön egy levélíró a sok közül. Sikeres üzletember, aki időnként feltűnik a nagy nemzetközi teniszversenyeken. Nincs jobb dolga, mint ilyesmiken agyalni?

– Nézze, 1978-tól hét évig külföldön dolgoztam, letelepedhettem volna Kanadában. De azt mondtam – bár ez ma már nem számít korszerű felfogásnak –, ha minden ember kint marad, aki képes ezért az országért valamit tenni, akkor itt nem lesz semmi. Pedig tudnia kell: a létező szocializmus ellen lázadtam, de akkor is úgy gondoltam, hogy Magyarországot belülről kell megváltoztatni. Ezt gondolom ma is!

– Van, aki ugyanezt mondja, ráadásul elég harcias modorban. Szanyi Tiborra gondolok...

– Higgye el, nem attól baloldali valaki, ha bunkó módon odaszól az ellenfélnek, ahogy Szanyi vagy jobbosként Deutsch teszi. A dumának egyébként is vége. Tenni kell valamit. Ingyenkonyhát nyitni: érezzék a szegények, érezze a társadalom, hogy ebben a pártban van szolidaritás. A cigányok közé kell menni, segíteni nekik a megélhetésben, a tanításban. Képviselni a dolgozók érdekeit, lenne itt munka.

– Végül azt veti a baloldali politikusok szemébe, hogy ne járjanak luxusautóval. Kínosnak találja, hogy Audik sorakoznak az anyagi okokból rövidesen bérbe adandó szocialista székház előtt? Járjanak gyűrött zakóban, biciklivel vagy Trabanttal? Nem túlhaladott dolog ez?

– Az egész országban nincs annyi jó autó, mint a pártházak előtt. Pedig luxusautón utazva nem lehet négymillió szegényt képviselni – legalábbis hitelesen nem. Nézze meg: Orbán Viktor disznót öl, kolbász tölt, pálinkát iszik, és a stadionokban szotyizik. Azt igyekszik elhitetni, hogy ő egy azok közül, akiket képvisel. Kell a baloldalon is legalább egy ember, akiről a szavazók elhiszik, hogy egy közülük. Amíg ez nem lesz, nincs erős baloldal sem!